Elutasítás

2022.06.21. 18:05

Németország nem támogatja a belső égésű motorok EU-s kivezetését

Németország nem támogatja, hogy az Európai Unióban határidőt vezessenek be a belső égésű motorral hajtott új járművek értékesítésének beszüntetésére – jelentette be Christian Lindner pénzügyminiszter kedden Berlinben.

 A miniszter a német iparvállalatok szövetségének (BDI) éves tanácskozásán elmondta, hogy pártja, a szociáldemokratákkal (SPD) és a Zöldekkel kormányzó liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) elutasítja a belső égésű motorok "de facto betiltását", ezért az országot az EU-ban képviselő szövetségi kormány nem tudja támogatni az erről szóló uniós jogszabályjavaslatot.
 A piacgazdaságot a "technológiai nyitottság" élteti, és ezt az elvet nem szabad feladni, egy mégoly "nemes cél" érdekében sem 

– mondta a miniszter, hozzátéve, hogy az ökológiailag fenntartható gazdaság kialakítása eleve hatalmas feladat, és nem szabad még nehezebbé tenni egy lehetséges technológia kizárásával.
Aláhúzta: nem lehet előre tudni, hogy kínálkoznak-e majd olyan megoldások, például a szintetikus üzemanyagok területén, amelyekkel ma még senki sem számol, az viszont biztos, hogy Németországban és az EU-ban nem fejlesztik tovább a belső égésű motorokat, ha megtiltják az ilyen technológiával működő járművek forgalmazását.
Azzal is számolni kell, hogy egész térségek vannak a világon, amelyeken a természeti és infrastrukturális adottságok miatt még évtizedekig nem lehet elterjeszteni az elektromobilitást, vagyis továbbra is szükség lesz belső égésű motorral hajtott járművekre

– tette hozzá a miniszter.
 Az Európai Parlament egy június elején hozott döntésével kezdeményezte, hogy módosítsák a testület és az uniós jogalkotás tagállami kormányokat összefogó szerve, az Európai Unió Tanácsának közös rendeletét a személygépkocsikra és a könnyű haszongépjárművekre vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási szabályokról, méghozzá úgy, hogy 2035-től csak zéró károsanyag-kibocsátású új járművek kerülhessenek forgalomba.
  Az FDP értelmezése szerint ez a kezdeményezés irányul a belső égésű motorok betiltására. A rendeletet csak a tanács hozzájárulásával lehet módosítani.

Borítókép: Christian Lindner német pénzügyminiszter a Német Iparszövetség (BDI) évenkénti tanácskozásán, az ipar napján beszél Berlinben 2022. június 21-én. Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!