Kollégánk is tudósított Irakból

2024.12.31. 13:40

Magyar katonák is megsérültek az iraki robbantásokban

Magyar katonák is megsérültek az iraki Hillában, amikor két teherautó nekihajtott a bázist övező védműveknek, az autókban öngyilkos merénylők ültek. Húsz éve elhagyta Irakot a Magyar Honvédség Szállító Zászlóaljának utolsó katonája.

Húsz éve elhagyta Irakot a Magyar Honvédség Szállító Zászlóaljának utolsó katonája.

Fotó: Lang Róbert

Az iraki misszió keretében másfél évet töltöttek a magyar, köztük somogyi katonák Irakban éppen húsz évvel ezelőtt. Az első magyar katona 2003 júliusában érkezett meg az Irak középső részén, Babilon tartományban lévő Al Hillahba. A kontingens Taszárról indult, majd a katonák jó része oda is érkezett vissza. Az iraki misszió éppen húsz éve, december 20-án ért véget, magyar idő szerint fél háromkor hagyta el Irakot a Magyar Honvédség Szállító Zászlóaljának utolsó katonája. "Ezzel a szállító zászlóalj személyi állományának, felszereléseinek és technikai eszközeinek a hadszíntérről való átcsoportosítása rendben, az előzetes terveknek megfelelően lezárult" - állt a Honvédelmi Minisztérium akkori  közleményében.

Húsz éve elhagyta Irakot a Magyar Honvédség Szállító Zászlóaljának utolsó katonája.
Húsz éve elhagyta Irakot a Magyar Honvédség Szállító Zászlóaljának utolsó katonája. Fotó: Lang Róbert

Harmincnyolc magyar katona is megsebesült abban a terrortámadásban, amelyet az iraki Hillában lévő lengyel támaszpont ellen követtek el szerdán reggel. Ketten súlyos, de nem életveszélyes állapotban kerültek kórházba, a többiek a helyszínen kaptak ellátást. A sérüléseket a detonáció miatt kitört ablakokból szétrepülő üvegszilánkok okozták, tudósított a hazai sajtó a 2004. februári eseményekről. A két robbanás a magyar katonák lakóépületétől mindössze száz méterre történt. A robbanás helyszínén 15 méter átmérőjű, két méter mély kráter keletkezett. Mint kiderült, a két teherautó nekihajtott a bázist övező védműveknek, mindkét járműben öngyilkos merénylők voltak. Nagyjából 700 kilogrammnyi robbanóanyaggal hajtották végre akciójukat a támadók.

Az őrség agyonlőtte az egyik merénylőt Irakban

Valószínűleg egyikük megpróbált utat törni a beton védművön, hogy a másik behajthasson a bázis területére. Végül azonban nem sikerült áttörni a védgátat, így mindkét teherautó a bázison kívül robbant fel. Az első autót az állította meg, hogy a lengyel és mongol katonákból álló őrség az egyik gépkocsira tüzet nyitott, és agyonlőtték annak vezetőjét. A másik gépkocsi pedig a betonfalnak ütközve robbant fel. A két terrorista maradványait a támaszponttól 200 méternyire találták meg, ami a robbanás erejéről tanúskodik. 2004 decemberében aztán a Magyar Honvédség Szállító Zászlóalj minden katonája hazaérkezett az ünnepekre, míg a járműveiket és a felszerelési eszközök egy részét jövő év elején szállították haza. 

A fotókat Lang Róbert kollégánk készítette a helyszínen, aki szintén tagja volt az egyik Irakba utazó csapatnak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!