170 nemzetközi produkció

2019.05.11. 08:37

Párizs továbbra is a filmek fővárosa

Párizs megerősítette pozícióját a világ filmes fővárosaként: 2018-ban több mint ezer filmet forgattak a francia fővárosban, ami két év alatt 12 százalékos növekedést jelent – közölte pénteken a párizsi városháza.

Fotós: AFP

Fotós: AFP

A jelentés szerint tavaly Párizsban

1062 forgatás zajlott, ami összesítve 4095 forgatási napot tesz ki.

Összehasonlításként: 2016-ban 885 film készült a francia fővárosban.

Elemzők szerint az adatok és a növekvő tendencia különösen a sorozatok exponenciális szaporodásának köszönhető.

A tavalyi produkciók között 76 játékfilm és sorozat volt, köztük A legendák hivatala 4, a Can't Buy Me Love vagy az Alice Nevers.

A francia fővárosban 170 nemzetközi produkciót, köztük 16 játékfilmet is forgattak.

A tavalyi francia produkciók között szerepel Cédric Klapisch Deux moi, Valérie Donzelli Notre Dame, Jean Paul Salomé La Daronne és Michel Leclerc La lutte des classes című filmje is. A nemzetközi filmek közül pedig mások mellett az izraeli palesztin rendező, Elia Szulejman It Must Be Heaven és a japán Koreeda Hirkozu The Truth (Igazság) című munkája forgott Párizsban.

Borítókép: filmforgatás Párizs utcáin

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!