Ország-világ

2020.09.07. 06:10

Elhunyt Jirí Menzel

Az Oscar-díjas cseh rendező 82 éves volt.

Budapest, 2014. október 6. Jirí Menzel Oscar-díjas cseh rendező interjút ad az MTI újságírójának az Operaházban 2014. október 4-én. A rendező Mozart Cosí fan tutte című operáját állítja színpadra; a bemutató október 10-én lesz a Magyar Állami Operaházban. MTI Fotó: Soós Lajos

Forrás: MTI

Fotó: Soós Lajos

Elhunyt 82 éves korában Jirí Menzel Oscar-díjas cseh rendező – közölte felesége, Olga Menzelová a Facebook-oldalán vasárnap. A cseh sajtó értesülése szerint a haláleset szombaton történt.

Jirí Menzel kéttucatnyi játékfilmet, valamint dokumentumfilmet rendezett, emellett Csehországban és más államokban – köztük Magyarországon – számos színházi előadás fűződik a nevéhez.

Színészként mintegy 80 filmes és televíziós alkotásban szerepelt. A Szigorúan ellenőrzött vonatok című filmjéért, amelyet Bohumil Hrabal művéből rendezett, 1967-ben megkapta az Oscar-díjat.

Az 1985-ben készült Az én kis falum című filmje minden idők egyik legnépszerűbb cseh vígjátéka, amely 1986-ban újabb Oscar-jelölést hozott a rendező számára. A filmben Bán János Jászai Mari-díjas színész alakítja a főszerepet.

Színészként Menzel legutóbb Martin Sulík szlovák rendező Tlmocník (Tolmács) című filmjében szerepelt.

Borítókép: Jirí Menzel Oscar-díjas cseh rendező interjút ad az MTI újságírójának az Operaházban 2014. október 4-én.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!