2020.12.21. 18:21
Elhunyt a No, megállj csak! című rajzfilmsorozat alkotója
Elhunyt Alekszandr Kurljandszkij, minden idők legsikeresebb szovjet-orosz rajzfilmsorozat, a No, megállj csak! alkotója.
Az író, forgatókönyvíró, gyermekkönyv, dramaturg és humorista 82 évesen, hosszú betegség után halt meg Moszkvában vasárnap.
Kurljandszkij leghíresebb műve a kultikussá vált animáció, a No, megállj csak! (Nu, pagagyi!) amelynek legtöbb epizódját két másik alkotótársának (Felix Kandel, Arkagyij Hajt) valamelyikével írta, de némelyiket csak saját maga jegyzett. Hármójuk közül egyedül ő működött közre az összes epizód létrehozásában.
A Szojuzmultfilm animációs stúdióban készített híres rajzfilm első epizódját 1969-ben vetítették. A fondorlatos nyúl és a gonosz, buta farkas történetéből 2006-ig összesen 20 rajzfilm készült.
A No, megállj csak! 2014-ben minden idők legnépszerűbb rajzfilmje lett egy, az oroszok körében végzett felmérésben.
Hosszú pályafutása alatt Kurljandszkij további 40 rajzfilmet írt, köztük egy felnőtteknek szólót is a szovjet átlagemberről. A rajzfilmeken kívül írt számos gyermekkönyvet, regényt, sőt sci-fit is.
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Áder János: az egyházak társadalmi jelenléte a járvány idején is eleven maradt
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten