igazi sportember

2017.07.28. 15:58

Chad le Clos: „Nagy dolgokat szeretnék még elérni.”

A Cseh Lászlót 200 pillangón maga mögé utasító dél-afrikai úszó végtelenül szerény és őszinte ember, akárcsak magyar riválisa...vagyis barátja.

A friss világbajnok elmondta, a döntőben mindent kiúszott magából, csak önmagával foglalkozott, és nem tekintgetett oldalra verseny közben, mint az ezt megelőző alkalmakkor. Nem titkolja, hogy a legutóbbi olimpián való részvétele óta erre a világbajnokságra gyúrt, csak ez járt a fejében.

Cseh Lacival való kapcsolatáról elárulta, fantasztikus embernek és versenyzőnek tartja:

„László nagyszerű srác, igazi példakép. Uszodán kívül is fantasztikus ember, rám is ösztönzően hatott, amikor először, 2010-ben találkoztam vele. Nagyra tartom őt, és tisztelem, a valaha volt legnagyobb úszók egyike”

– fogalmazott, majd hozzátette: csak remélheti, hogy annyi idősen, mint Laci (31), hasonló eredményekkel büszkélkedhet majd.

Chad hat hónapja tréningezik Törökországban, ahol úgy érzi, megtalálta a tökéletes körülményeket, és roppant hálás az ott dolgozóknak.

A magyarok közül Kenderesi Tomiban hatalmas lehetőséget lát, úgy gondolja nagy jövő áll előtte, és sok sikert kíván neki a továbbiakban.

A világbajnoki aranyat szüleinek ajánlotta, és mint mondja:

„A szerda este az áldozatvállalás, a siker, a kemény munka és az érzelmek kombinációja volt – nekem is és nekik is.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!