doppingügy

2017.08.03. 18:55

Marad az orosz felfüggesztés

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) kongresszusa megszavazta az orosz szövetség felfüggesztésének fenntartását.

A csütörtöki voksoláson 166-an voltak az indítvány mellett, és csak 21-en foglaltak állást ellene.

Rune Andersen, a doppingellenes küzdelem oroszországi lépéseit felügyelő testület vezetője még hétfőn azt mondta, hogy történt előrelépés orosz részről, de az eddigi intézkedések nem elegendőek.

„Az az érzésünk, hogy minden kritériumnak meg akarnak felelni, és tényleg történt előrehaladás, de még maradtak megoldandó feladatok” – fejtette ki, hozzátéve, tovább kell dolgozni Oroszországgal, az orosz doppingellenes szervezettel (RUSADA), hogy minden előírás teljesüljön.

Ugyancsak hétfőn, még az IAAF tanácsának állásfoglalása előtt jelentette be Vitalij Mutko orosz miniszterelnök-helyettes, hogy Dmitrij Sljahtyin, az Orosz Atlétikai Szövetség (RUSAF) elnöke felszólal a világbajnokság rajtját megelőző londoni kongresszuson annak érdekében, hogy a nemzetközi szövetség szüntesse meg az ország felfüggesztését. Mutko ugyanakkor jelezte, kevés reményt fűz ahhoz, hogy az orosz sportági szövetség felfüggesztését feloldják.

Az IAAF 2015 novemberében függesztette fel az orosz szövetséget, miután a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) a vizsgálata során arra a megállapításra jutott, hogy Oroszországban szisztematikus doppingolás zajlott.

Ezzel a döntéssel automatikusan valamennyi orosz atléta nemzetközi versenyzési jogát is felfüggesztették, így többek között a riói olimpián sem szerepelhettek.

A nemzetközi szövetség Rióra az Egyesült Államokban készülő távolugrónak, Darja Klisinának függetlenként engedélyezte a szereplését, a kongresszus másnapján kezdődő londoni szabadtéri világbajnokságon pedig 19 orosz sportoló vehet majd részt, ugyancsak semlegesként. Ez azt jelenti, hogy nem viselhetik a nemzeti színeket, és amennyiben győznek, az eredményhirdetésnél nem játsszák le nekik az orosz himnuszt.

Az IAAF az elmúlt időszakban 38 felnőtt és 11 utánpótláskorú orosz versenyzőnek adott versenyengedélyt, míg 106 atléta kérelmét elutasította.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!