a többség szava

2017.09.11. 17:34

Elküldik a románok kapitányát

Menesztik a német Christoph Daumot a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról.

A román szövetség (FRF) honlapjának hétfői beszámolója szerint Razvan Burleanu elnök kérésére a technikai bizottság megvitatta a nemzeti csapat helyzetét, az ülés végén pedig a testület tagjainak többsége az edző távozására szavazott.

Ezután Burleanu megerősítette, hogy megkezdi a tárgyalásokat a német szakvezetővel a szerződése felbontásáról. Az új kapitány személyére szintén a technikai bizottság tesz majd javaslatot.

Christoph Daum tavaly júliusban vette át a csapat irányítását, de a jövő évi világbajnokság selejtezősorozatában gyengén szerepelnek a románok, eddig két győzelem és három döntetlen mellett háromszor veszítettek, így már nincs esélyük a vb-részvétel kiharcolására.

A tapasztalt német edző munkáját a sajtó és a szurkolók szinte folyamatosan kritizálták, ennek ellenére a szövetség augusztus elején még megerősítette a posztján.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!