ott lesz a szabadedzésen

2017.09.20. 16:59

Rossi kockáztat, ha bólintanak az orvosok

Súlyos sérülése után alig több mint három héttel „megpróbál versenyezni” a hétvégi Aragóniai Nagydíjon a kilencszeres gyorsaságimotoros-világbajnok Valentino Rossi.

A Yamaha csapat szerdai közleményében az olasz versenyző úgy nyilatkozott, ha az orvosok azt mondják, rajthoz állhat Spanyolországban, megpróbál elindulni a futamon.

„Hogy ez menni fog-e, arra csak az első szabadedzésen kapok majd választ, mert a MotoGP-s motoromat vezetni sokkal nagyobb kihívás” – mondta. A 38 éves Rossi arra utalt, hogy hétfőn már megtett néhány kört az otthonához közeli Misano pályáján, hogy tesztelje a felkészültségét.

Rossi augusztus 31-én krosszmotoros edzés közben bukott, és a jobb lábában eltört a comb- és a szárkapocscsont. Orvosa 30-40 napos gyógyulási időszakot javasolt, ennek ellenére úgy tűnik, ott lehet az alcanizi versenyen. Ha mégsem, akkor a holland Michael van der Mark helyettesítené.

A legutóbbi, San Marinó-i Nagydíjon senkit nem indítottak Rossi helyén, aki jelenleg a világbajnoki pontverseny ötödik helyén áll.

Rossi már 2010-ben is eltörte a jobb lábát, akkor hat hét után tért vissza a MotoGP-be.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!