NFL

2017.10.02. 13:52

Kikapott mindkét Super Bowl-résztvevő

A februári Super Bowl mindkét szereplője, a bajnok New England Patriots, illetve az Atlanta Falcons is kikapott vasárnap a tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) negyedik fordulójában.

A Patriots a Carolina Panthers csapatát fogadta, és bár sztárirányítója, Tom Brady ezúttal is jól játszott – több mint 300 yardot passzolt két touchdown-átadással –, ez is kevésnek bizonyult.

A hazaiak a negyedik negyedben 14 pontos hátrányt dolgoztak le, az utolsó három percben azonban a Panthers szép támadást vezetett, melyet mezőnygóllal zárt, ezzel pedig 33-30-ra győzött. A Patriots két-két győzelemmel és vereséggel áll, míg a Carolina mutatója 3/1.

Az Atlanta Falcons az eddig meglepően jól teljesítő Buffalo Billst fogadta, amely egy hete a Denver Broncost győzte le, ezúttal pedig a Nemzeti főcsoport tavalyi bajnokát is felülmúlta. A találkozó a Bills védelméről szólt, amely három labdát szerzett, és az egyik után 55 yardos touchdownt ért el.

A Falcons vereségével a Kansas City Chiefs maradt az egyedüli százszázalékos csapat a mezőnyben.

NFL, 4. forduló:

New England Patriots-Carolina Panthers 30-33

Atlanta Falcons-Buffalo Bills 17-23

New York Jets-Jacksonville Jaguars 23-20 – hosszabbítás után

Minnesota Vikings-Detroit Lions 7-14

Houston Texans-Tennessee Titans 57-14

Dallas Cowboys-Los Angeles Rams 30-35

Cleveland Browns-Cincinnati Bengals 7-31

Baltimore Ravens-Pittsburgh Steelers 9-26

Arizona Cardinals-San Francisco 49ers 18-15 – hosszabbítás után

Los Angeles Chargers-Philadelphia Eagles 24-26

Tampa Bay Buccaneers-New York Giants 25-23

Denver Broncos-Oakland Raiders 16-10

Seattle Seahawks-Indianapolis Colts 46-18

korábban közölt vasárnapi eredmény:

Miami Dolphins-New Orleans Saints 0-20

csütörtökön játszották:

Green Bay Packers-Chicago Bears 35-14

hétfőn játsszák:

Kansas City Chiefs-Washington Redskins 2.30

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!