Möbelringen Kupa

2017.11.22. 14:49

Norvégiában tartja a vb-főpróbát a magyar női kézilabda-válogatott

Csütörtöktől vasárnapig a norvégiai Möbelringen Kupán tartja a jövő pénteken kezdődő németországi világbajnokság főpróbáját a magyar női kézilabda-válogatott.

„Úgy érzem, ez egy újfajta felkészülés lesz a csapat számára, hiszen három nehéz meccset játszunk közvetlenül a világbajnokság előtt. Majd a végén kiderül, ez jó, vagy rossz döntés volt” – nyilatkozta az M4 Sportnak a magyar csapat szövetségi kapitánya, Kim Rasmussen.

Hozzátette, az év során több extra edzést, illetve felkészülési időszakot tudtak beiktatni, de most, közvetlenül a világverseny előtt szinte alig van lehetőségük a közös gyakorlásra, ezért választotta, hogy a világ legjobb csapataival készüljenek. „Ellenük felmérhetjük, hol is tartunk” – vélekedett.

A magyar válogatott csütörtökön az olimpiai bajnok orosz, szombaton a világ- és Európa-bajnoki címvédő norvég, vasárnap pedig a dél-koreai csapattal találkozik Strauméban.

„Tizennyolc fős a keret jelenleg, ők fizikálisan is rendben vannak” – mondta Rasmussen, aki Tomori Zsuzsannára és Szucsánszki Zitára sérülés miatt nem számíthat a norvégiai tornán.

A szakember elmondta, több védekező játékos szerepel a keretben a tavalyihoz képest, mert úgy véli, a svédországi Európa-bajnokságon a válogatottnak védekezése volt a leggyengébb.

A rangos felkészülési tornán elsősorban a hét-hat elleni játékot és a lerohanásokat szeretné gyakorolni együttesével, hogy a támadások is minél jobban összeálljanak.

„A legfontosabb a stabil védekezés és az indításgólok elérése. Elképzelhető, hogy kicsit talán unalmasabb lesz a csapat játéka, de a cél, hogy fegyelmezettebb kézilabdát játsszunk” – szögezte le.

A dán edző a tornát követően hirdeti ki a világbajnokságra utazó 16 fős keretét.

A jövő pénteken kezdődő vb-n a magyar csapat Norvégiával, Svédországgal, Csehországgal, Argentínával és Lengyelországgal szerepel azonos csoportban. Ezeket a mérkőzéseket Bietigheim-Bissingenben, a nyolcad- és negyeddöntőt Lipcsében rendezik.

A Möbelringen Kupa programja:

csütörtök:

Norvégia-Koreai Köztársaság 18.15

Oroszország-Magyarország 20.30

szombat:

Koreai Köztársaság-Oroszország 16.00

Norvégia-Magyarország 18.15

vasárnap:

Koreai Köztársaság-Magyarország 16.00

Norvégia-Oroszország 18.15

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!