nhl

2018.04.10. 09:43

Megvan a rájátszás párosítása

Kedvező előjelekkel várja a címvédő Pittsburgh az észak-amerikai jégkorongliga (NHL) magyar idő szerint szerdán éjszaka kezdődő rájátszását.

A legutóbbi két idényben bajnok Penguins a playoff első körében a Philadelphia Flyersszel mérkőzik, amelyet szezonbeli mind a négy egymás elleni találkozóján legyőzött: a két hazai összecsapáson hosszabbításban, míg idegenben mindkétszer könnyedén. Az alapszakasz hajrájában hasonlóan jó formát mutatott mindkét gárda, miután legutóbbi öt mérkőzéséből egyaránt négyet megnyert a Penguins és a Flyers is. A pittsburghiek egymást követő 12. idényben jutottak be a rájátszásba, ami a leghosszabb jelenlegi sorozat az NHL-ben.

A rájátszás első számú esélyese a tavalyi döntős Nashville Predators, mely elhódította az alapszakaszgyőztesnek járó Elnöki Trófeát, s a legkevesebb gólt kapta a mezőnyben. A főcsoport-negyeddöntőben a Colorado Avalanche ellen kezd a Predators, amely toronymagas favoritja a párharcnak, hiszen a két együttes legutóbbi tíz egymás elleni meccsén mindig győzött. Az elmúlt évek statisztikái alapján azonban a Stanley Kupa megnyerése nehéznek ígérkezik a Nashville számára, az alapszakaszelsőnek ez 2013-ban sikerült legutóbb, akkor a Chicago Blackhawks diadalmaskodott az Elnöki Trófea birtokosaként.

A mezőny újoncának, a Vegas Golden Knightsnak első idényében összejött a rájátszás, története első playoff-párharcát pedig a Los Angeles Kingsszel vívja majd.

Az alapszakaszban a legtöbb gólt a Tampa Bay Lightning szerezte, mely a Keleti főcsoport élén végzett, viszont a rájátszás első fordulójában azzal a New Jersey Devilsszel találkozik, amelytől legutóbbi három találkozóján kikapott.

A párharcok az egyik fél negyedik győzelméig tartanak.

A rájátszás első körének párosítása (az első mérkőzéseket az elöl álló csapatok játsszák hazai pályán):

Keleti főcsoport:

Tampa Bay Lightning (1.)-New Jersey Devils (8.)

Boston Bruins (2.)-Toronto Maple Leafs (4.)

Washington Capitals (3.)-Columbus Blue Jackets (7.)

Pittsburgh Penguins (5.)-Philadelphia Flyers (6.)

Nyugati főcsoport:

Nashville Predators (1.)-Colorado Avalanche (8.)

Winnipeg Jets (2.)-Minnesota Wild (4.)

Vegas Golden Knights (3.)-Los Angeles Kings (7.)

Anaheim Ducks (5.)-San Jose Sharks (6.)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!