balhé

2018.09.05. 14:47

Kiderült, ki irányítja a tartalékos dán válogatottat

Soron következő két mérkőzésén John Jensen irányítja a dán labdarúgó-válogatottat, amelyet jelenleg futsaljátékosok, illetve harmad- és negyedosztályú futballisták alkotnak.

Az Arsenal korábbi középpályása szerdán a szlovákiai barátságos találkozón, majd vasárnap a Wales elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen ül a nemzeti együttes kispadjára.

„Azzal kellett kezdenem, hogy minden játékos nevét és posztját megkérdeztem” – mondta az 53 éves szakember, aki nemzeti hős a hazájában, ugyanis ő szerezte Dánia első gólját az 1992-es Európa-bajnokság 2-0-ra megnyert döntőjében.

A mostani két összecsapáson azért nem Aage Hareide irányítja majd a válogatottat, mert a dán szövetség (DBU) nem szeretné, ha a szövetségi kapitánynak olyan labdarúgókkal kellene dolgoznia, akiket nem is ő hívott be.

A helyzet azért alakult ki, mert a DBU és a válogatott játékosai vitában állnak egymással, amely a játékosok egyéni szponzori megállapodásairól folyik. Vasárnap a DBU visszautasította a játékosok azon ajánlatát, hogy a soron következő két meccsre még érvényesek lehessenek a támogatói szerződések, s utána üljenek le ismét tárgyalni.

A dánok – a világranglista kilencedik helyezettjei, az idei világbajnokság nyolcaddöntősei – viszont kénytelenek kiállni a mérkőzésekre, hogy elkerüljék a büntetést, például, hogy kizárják őket a 2020-as kontinensviadalról. Ugyanakkor a szlovákok háborognak, mivel a skandináv gárda elleni találkozóra 26-ról egy euróra csökkentették a jegyárat, mivel ilyen gyenge kerettel korántsem olyan vonzó a mérkőzés a szurkolók számára.

„Ennél jobban is eltölthetnénk az időnket, ha ezt hamarabb tudjuk” – mondta Jan Kozak, a szlovákok szövetségi kapitánya.

A dán szövetségnek tavaly egy női világbajnoki selejtezőt kellett lemondania azért, mert a játékosokkal nem tudott megállapodni a szerződéseikről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!