enyhe büntetés?

2018.09.10. 17:56

Verseny közben húzta be társa fékjét a renitens motoros

Két futamos eltiltást kapott Romano Fenati, miután a Moto2-es vasárnapi futamában 200 km/órás sebességnél meghúzta egyik riválisa fékkarját.

Forrás: AFP PHOTO

Fotó: Michal Cizek

A Moto2-es futam második felében Romano Fenati és Stefano Manzi pontszerző helyekért küzdöttek egymással egy kilenc fős boly elején. Tíz körrel a leintés előtt Manzi a 14-es kanyarban nagyon elmérte a távot, amikor meg akarta előzni honfitársát, emiatt összeütköztek, és mindketten elhagyták a pályát – írja a nemzetisport.hu. Kettejük acsarkodása ezután is folytatódott, akkor már a 16. helyért küzdve. Egy ponton Fenati úgy érezte, hogy megbüntetheti ellenfelét a maga módján, és a hetes kanyarban egyszerűen átnyúlt Manzi motorjához, és behúzta rajta az első féket. Hogy nem történt hatalmas bukás, az inkább a szerencsén, mint a szándékon múlt.

Végül Manzi magától elesett hét körrel a vége előtt a 10-es kanyarban, míg Fenati valamiért szintén ugyanebben a körben kijött a bokszba, és feladta a versenyt. Fenatit végül fekete zászlóval kizárták a futamból, bár a büntetés meghozatalakor elvileg már nem is volt versenyben. Később pedig a FIM MotoGP Stewardok további két versenytől is eltiltották Fenatit, de sokak szerint egy életre kéne szólnia a büntetésnek.

„Ez hihetetlen...szórakoztok velem? Ez az a pont, amikor azt kéne mondani neki, hogy pakold össze a motyódat, és találkozunk jövőre. Ez nevetséges„ – fakadt ki a kétszeres superbike világbajnok, Colin Edwards a BT Sport közvetítése során.

A MotoGP-futam dobogósait a versenyüket követő sajtótájékoztatón kérdezték a történtekről, amikor a két futamos eltiltást még nem jelentették be.

„Amit tett, az nagyon rossz, és az az alap, hogy kizárták a mai versenyből. De abban is biztos vagyok, hogy előtte történt valami. Azt is látnunk kéne, hogy mi volt előtte, Manzi is tette-e valami rosszat. De bárhogy is, ilyet nem csinálhatsz” – mondta Andrea Dovizioso.

„Mindenképp büntetést kell kapnia, olyat, amiből a többiek is értenek, hogy ilyet soha ne csináljanak„ – tette hozzá Marc Márquez.

Az igazi reakció azonban a harmadik helyezett Cal Crutchlow-tól érkezett.

„Szerintem túlságosan diplomatikus válaszokat hallottunk most. Ahogy sejtheted is, azt gondolom, hogy soha többet nem lenne szabad versenyeznie. A csapatának egyből ki kellett volna rúgnia őt a bokszból, ahogy visszaért. Nem tehetsz ilyet egy másik motorversenyzővel. Pont eléggé kockáztatjuk az életünket. Lehet, hogy összeértek előtte, de ütközések mindig vannak. A visszajátszás alapján, ami előtte történt, az sima versenybaleset volt. Behúzni valaki más fékét az egyenesben...azonnali kirúgást érdemelne.”

Fenati csapata is elhatárolódott a történtektől: „Egyet értünk. Ez megbocsáthatatlan. Egy komoly, hibás reakció, amit az egész világon láttak. Világos, hogy ha Manzit is megbüntették, akkor volt oka a történteknek, de ez nem lehet mentség. A csapat teljesen elhatárolódik attól, ami a mai napon a Moto2-es versenyzőjével történt és elnézést kérünk a sport világától a rossz példáért, a szponzoroktól azért a képért, amit mutatott és a szurkolóktól, hogy csalódást okozott. Akik azt kérdezik, hogy mit fogunk tenni, elfogadjuk a két versenyes eltiltást. A versenyzőnek most meg kell értenie, hogy milyen hibát követett el, és új fejezetet kell nyitnia a róla kialakult kép újbóli felépítésén.„

Fenatinak nem ez volt az első véleményes megmozdulása. A 2015-ös Argentin Nagydíj Moto3-as warm upján Niklas Ajónak rúgott oda, ütögette, majd a motorját is leállította. Ezt az esetet Maverick Vinales is szóba hozta ma.

„Őszintén, soha eszembe nem jutott, hogy valakinek megragadjam a fékkarját az egyeneseben. Nem tudom, mi a gond vele, de sokszor csinált már hülyeséget, például a barátommal, Niklas-szal is. Remélem, ez a két versenyes eltiltás majd elgondolkodtatja. Tehetséges, de ha nem dolgozol, nem gondolkodsz, nem teszel meg mindent, hogy jobb legyél a pályán... Amit az összefoglalóban láttam, az alapján a fekete zászló jogos. Talán le kéne ülni vele az illetékeseknek, és megmondani, ha még egy ilyet csinálsz, mehetsz haza. Már akkor sem voltam boldog, amikor Niklas-szal tett hasonlót” – mondta Vinales.

Hogy Fenati habitusa mennyire véleményes az két éve is téma volt, amikor Valentino Rossi csapata, a Sky VR46 év közben megvált tőle, mert a hivatalos kommüniké szerint a viselkedése nem volt összhangban a csapat fegyelmi szabályaival. A nem hivatalos információk szerint nézeteltérése Pablo Nieto csapatfőnökkel kis híján tettlegességig fajult...

Hogy még pikánsabb legyen az eset, Fenati jövőre épp annál a Forward Racingnél fog versenyezni, ahol most Manzi húzza a gázt...

A versenybírák később Manzit is megbüntették egyébként, így a következő, aragóniai futamon hat rajthelyes büntetéssel kell számolnia. A stewardok tájékoztatása szerint Manzit egy, a négyes kanyarban történt incidens miatt büntették meg. Ha nem elírásról van szó, akkor más is történt, amit nem láthattunk, de ahogy ezt sokan elmondták, ez sem menti fel Fenatit a tette alól.

Borítókép: Romano Fenati Moto2 versenyző

Forrás: AFP/Michal Cizek

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!