kormánydöntés

2019.01.04. 13:35

Új cég felel a hazai rendezésű világversenyek szervezéséért

A kormány által nemrégiben létrehozott nonprofit Kft. feladata a magyar rendezésű kiemelt sportesemények szervezése lesz. Az nso.hu értesülése szerint a cég vezetésére a sportriporterként ismert Mezei Dánielt kérték fel.

Szűcs Miklós

Forrás: TV2 / Mokka

A Sportesemények Szervezéséért, Lebonyolításáért és Sportszolgáltatásért Felelős Nonprofit Kft. megalapításáról döntött nemrégiben a kormány – egyszerűbben fogalmazva mostantól a hárommillió forint jegyzett tőkével és ötvenmillió forint tőketartalékkal létrehozott cég veszi át a hazai rendezésű világversenyek szervezését – olvasható az nso.hu cikkében.

Tekintve, hogy Budapest elnyerte 2019 sportfővárosa címet, többek között annak köszönhetően, hogy az idén négy olimpiai kvalifikációs világbajnokságnak is otthont ad, emellett számos kisebb eseményt rendeznek hazánkban, s már azt is tudjuk, hogy a következő években is több, kiemelkedő jelentőségű világverseny házigazdái leszünk,

logikus lépés az említett, egyelőre nehezen megjegyezhető nevű kft. megalapítása.

Mert igaz ugyan, hogy az asztaliteniszezők (április 21–28.), a vívók (július 15–23.), a kajak-kenusok (augusztus 21–25.) és az öttusázók (szeptember 3–9.) sportági sajátosságai jócskán eltérnek egymástól, ám

idővel a kizárólag a versenyszervezéssel foglalkozó csapat olyan rutinra tehet szert, amely az adott sportágat jól ismerő szakemberek bevonásával valóban gördülékennyé, rutinszerűvé és nem utolsósorban költséghatékonyabbá teheti a szervezést, levéve ezzel a terhet az ilyen feladatok elvégzésére nem mindig felkészült szakszövetségek válláról.

Azzal, hogy Balogh Sándor, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium alá tartozó Bp2017 Nkft. gazdasági igazgatója 2018 utolsó napján bejelentette, hogy átadja a Duna Aréna és a Dagály Strand üzemeltetési jogát, egyben

utat nyitott az új cégnek, amelyet az Emmi, azon belül is dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár felügyel majd, aki – úgy tudjuk – az eddig elsősorban sportriporterként ismert Mezei Dánielt kérte fel a cég vezetésére.

Mezei Dániel
Forrás: 888.hu

 

Nem lesz könnyű dolga, mert az ötlet megszületésétől a megvalósításig túlságosan is hosszú idő telt el, az új stábnak pedig – amely még nem is állt össze teljesen – az elkövetkező nem egészen kilenc hónapban négyszer is bizonyítania kell.

Az első esemény éppen az asztaliteniszezők egyéni világbajnoksága lesz, amelynek a BNV területén lévő két kiállítási csarnok ad otthont, s az sem mellékes, hogy a kiemelkedő ázsiai érdeklődés miatt ez a vb a világ hatodik legnézettebb sporteseménye.

Ennek is betudható, hogy a kormány megközelítőleg 1.2 milliárd forintot szavazott meg az esemény támogatására, amiből majdnem egymilliárdot a Sportesemények Szervezéséért, Lebonyolításáért és Sportszolgáltatásért Felelős Nonprofit Kft. kap meg.

Mivel az április 21-i rajtig alig három és fél hónap van hátra, a szervezőmunka már jóval korábban megkezdődött, a sportágból származó információk alapján a gyakorlatban egyelőre még nem működő cég objektív okok miatt legfeljebb a munka hajrájában vehet majd részt, ám a nyári vívó- és kajak-kenu, valamint az ősz eleji öttusa-világbajnokság előtt minden bizonnyal már az itt szerzett tapasztalatokkal felvértezve vághat neki a munkának.

Ami várhatóan a későbbiekben sem lesz kevesebb, hiszen

Fürjes Balázs államtitkár, a kiemelt fővárosi beruházások kormánybiztosa és csapata többek között a nagy nemzetközi világversenyek megpályázásán és Magyarországra csábításán dolgozik,

a sikeres kandidálások után pedig mostantól a Sportesemények Szervezéséért, Lebonyolításáért és Sportszolgáltatásért Felelős Nonprofit Kft. veszi át a stafétát.

Borítókép: Mezei Dániel a tv2 Mokka című beszélgetőműsorában 2017. március 24-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!