korrupció

2019.03.19. 11:35

A NOB-tagságról is lemond a Japán Olimpiai Bizottság elnöke

A korrupció gyanújába keveredett Takeda Cunekazu kedden lemond a Japán Olimpiai Bizottság elnöki posztjáról és tagságáról a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban.

A Kyodo hírügynökség már hétfőn megírta, hogy Takeda a nemzeti ötkarikás testület végrehajtó bizottságának

keddi ülésén bejelenti majd távozását, és kedden délelőtt adta hírül, hogy a NOB-ban viselt tisztségeiről is lemond.

A sportvezető ellen tavaly decemberben emelt vádat a francia gazdasági ügyészség, mivel a gyanú szerint Takeda 2013-ban megvesztegetés szándékával utalt több mint kétmillió dollárt a Black Tidings szingapúri tanácsadó irodának azért, hogy bebiztosítsa a tokiói pályázat sikerét.

A korábbi díjugrató ellen a NOB-ban etikai vizsgálat indult.

Japánban még 2016-ban vizsgálatot indítottak ennek kapcsán, majd a hivatalos szervek közölték, a kifizetés legális tanácsadói díj volt, és a Japán Olimpiai Bizottság is jelezte, hogy vizsgálóbizottsága szerint jogszerű volt az utalás. A 71 éves sportvezetőt a francia hatóságok kérésére japán ügyészek 2017-ben kihallgatták, tavaly decemberben pedig egy francia bíró előtt tett vallomást.

Takeda, aki versenyzett az 1972-es és 1976-os olimpián, 2001 óta vezeti a Japán Olimpiai Bizottságot, és 2012 óta tagja a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak, melynek a marketingbizottságát vezette eddig.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!