szívkatéterezés után

2019.05.06. 22:50

Kiengedték a kórházból Casillast

Kiengedték a kórházból Iker Casillast, a Porto spanyol futballkapusát, aki edzés közben kapott szívrohamot múlt szerdán.

„Hálás vagyok, és nagy szerencsém volt. Nagyon megható, hogy ennyien szorítottak nekem, annyi biztos, hogy most néhány hét vagy hónap pihenő következik.” – mondta a 37 éves játékos, aki egyelőre nem kívánt a jövőjéről nyilatkozni.

Casillas a portói kórházban szívkatéterezésen esett át, majd egy úgynevezett sztentet ültettek be a szervezetébe.

A világ egyik leghíresebb kapusa a Real Madrid akadémiáján nevelkedett, s karrierje nagy részét a királyi gárdában töltötte: 1999 és 2015 között 725 mérkőzésen lépett pályára, öt bajnoki cím és három Bajnokok Ligája-diadal részese volt. Ezenkívül a spanyol szuperkupát négyszer, a Király Kupát és az európai szuperkupát kétszer-kétszer hódította el. Nála többször csak Raúl öltötte magára a Real mezét, szám szerint 741-szer. A hálóőr 2015 nyarán átigazolt a Portóhoz, amellyel tavaly bajnok volt. A spanyol válogatottban 167-szer lépett pályára, 2008-ban és 2012-ben Európa-, 2010-ben pedig világbajnoki címet nyert a nemzeti együttessel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!