Labdarúgás

2019.05.05. 13:24

Ribéry és Robben is távozik a Bayern Münchentől

2020-ban külön búcsúmeccsen köszönnek majd el a játékosoktól.

Forrás: Shutterstock

Franck Ribéry és Arjen Robben az idény végén elhagyja a Bayern München labdarúgócsapatát.

Karl-Heinz Rummenigge ügyvezető megerősítette a két korábbi alapember távozását, kifejtve, hogy a klub sokkal tartozik a két játékosnak, akiktől 2020-ban külön búcsúmeccsen köszönnek majd el.

„Részben nekik köszönhetők az elmúlt tíz év rendkívüli sikerei”

- tette hozzá.

Fotó: Shutterstock

A 35 éves Robben 2009-ben érkezett a német gárdához, és már tavaly közölte, hogy az idén nyáron máshová igazol. „Nem vonulok vissza, szeretnék tovább játszani” – jelentette ki a világbajnoki ezüst- és bronzérmes szélső.

A 36 esztendős Ribéry nemrég még bízott abban, hogy meghosszabbodik 12 éves bajorországi pályafutása. „Nem lesz könnyű búcsút inteni, de nem szabad elfelejtenünk mindazt, amit együtt elértünk” – nyilatkozta a 81-szeres válogatott francia légiós, aki szombaton góllal vette ki a részét a müncheniek 3-1-es győzelméből a Hannover ellen.

Forrás: MTI

Borítókép: Arjen Robben

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!