piszkos ügy

2019.10.01. 11:10

Csúnya játékot űzött Mo Farah volt edzője

A doppingszabályok elleni vétség miatt négyéves eltiltást kapott Alberto Salazar, Mo Farah olimpiai és világbajnok hosszútávfutó korábbi edzője.

Az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynöksége (USADA) hétfőn közölte, hogy a 61 éves tréner – Jeffrey Brown endokrinológussal szövetkezve – az úgynevezett Nike Oregon Projekt keretében

doppingolásra vette rá tanítványait.

„Ők ketten bizonyították, hogy

számukra a győzelem fontosabb azoknak a sportolóknak az egészségénél, akiknek a védelmére felesküdtek”

- jelentette ki Travis Tygart, az USADA vezetője hozzátéve, az 5800 oldalas vizsgálati anyagban mintegy 30 tanúvallomás áll a rendelkezésükre.

Salazar reakciójában azt írta, sokkolta a hír, és fellebbezni fog az ítélet ellen.

A brit Mo Farah 2017-ben jelentette be, hogy beszünteti az együttműködést Salazarral, mert családjával vissza akar költözni Londonba. Előzőleg 2011-ben tette át a székhelyét az egyesült államokbeli Portlandbe, hogy együtt dolgozhasson a hosszabb távok specialistájának tartott trénerrel. A versenyző hangsúlyozta: döntése nincs összefüggésben a szakembert ért doppingvádakkal, amelyeket már cáfoltak.

A gyanú szerint a kubai születésű Salazar, valamint Brown

vényköteles gyógyszert adagoltak intravénásan versenyzőknek az engedélyezettnél nagyobb dózisban, hogy fokozzák a teljesítményüket.

A tréner tagadta a vádakat, melyek között tesztoszteronnal való kereskedés is szerepel, és csak annyit ismert el, hogy L-karnitint adott versenyzőinek, ám jelezte, hogy ez teljesen legális kiegészítő, és az előírásoknak megfelelően alkalmazták.

A jelenleg is zajló dohai világbajnokságon több olyan atléta is versenyez, akinek Salazar az edzője. Ilyen az etióp születésű, holland színekben szereplő Sifan Hassan, aki megnyerte a női 10 000 métert, vagy a férfi 800-as döntőbe bekerült amerikai Clayton Murphy és Donovan Brazier.

Az Egyesült Államok Atlétikai Szövetsége az eltiltás hallatán közölte, visszavonja Salazar vb-akkreditációját, aki így a továbbiakban hivatalos résztvevőként nem lehet jelen a Kalifa Stadionban.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!