nba

2019.12.26. 09:15

Malone marad a Denver élén

Az észak-amerikai kosárlabdaligában (NBA) szereplő Denver Nuggets vezetői a 2022/2023-as szezon végéig meghosszabbították Michael Malone vezetőedző szerződését.

A szakember 2015 nyarán vette át az együttes irányítását, s azóta folyamatosan javult a csapat teljesítménye. Első idényében még csak 33 győzelemmel zárta a gárda a 82 mérkőzéses alapszakaszt, a legutóbbi szezonban viszont már 54-gyel, ráadásul az egész mezőny legjobb hazai mérlegével. A Nuggets tavasszal a rájátszás első körében elbúcsúztatta a San Antonio Spurst, majd a Nyugati főcsoport elődöntőjében 4-3-ra kapott ki a Portland Trail Blazerstől.

A szerződés-hosszabbítás azért sem meglepetés, mert Malone-nal a mostani kiírásban is jól kezdett az együttes, amely 21 győzelemmel és 8 vereséggel főcsoportja második helyén áll jelenleg.

„Ezeket az eredményeket nem érhettük volna el a játékosok és az edzői stáb valamennyi tagjának áldozatos munkája nélkül” – mondta a szakember, hozzátéve, hogy továbbra is azért fog dolgozni, hogy bajnoki címet nyerjen csapatával.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!