Európa-liga

2020.02.25. 15:10

Kisebb csodára van szüksége Szoboszlaiéknak

A magyar válogatott Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató RB Salzburgnak háromgólos hátrányt kell ledolgoznia a továbbjutáshoz a vendég Eintracht Frankfurt ellen a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőbe jutásért zajló párharcának csütörtöki visszavágóján, míg a nagycsapatok közül az Internazionale, a Manchester United és az Arsenal is kedvező helyzetben lép pályára hazai környezetben.

A küzdelem már egy nappal korábban elkezdődik, egy meccset, a portugál Braga és a skót Rangers összecsapását ugyanis szerdán – közép-európai idő szerint – 18 órától rendezik meg. A glasgow-i együttes múlt csütörtökön egygólos előnyhöz jutott pályaválasztóként, de a 3-2-es végeredménnyel még semmi nem dőlt el, a párharc teljesen nyílt.

Szoboszlaiék csütörtökön 21 órakor lépnek pályára, és nagyon nehéznek ígérkezik számukra, hogy

a frankfurti 4-1-es vereség után otthon olyan eredményt érjenek el, amely a továbbjutásukat jelenti.

A német csapat hétfő este még Bundesliga-meccset játszott, és meglepetésre hazai pályán 2-1-re kikapott az újonc Union Berlintől. Az elmúlt hetekben bebizonyosodott, hogy a Salzburgból két meghatározó játékos távozott a téli átigazolási időszakban: a csapat pedig az osztrák bajnokság tavaszi szakaszának első két fordulójában címvédőként mindössze egy pontot szerzett, és elveszítette listavezető pozícióját.

A Dortmundba igazolt Erling Haaland, valamint a Liverpoolba szerződött Minamino Takumi játékát és góljait egyelőre nem tudják pótolni Salzburgban,

így ha a Frankfurt egy jól összeállított védelemmel száll harcba csütörtökön, akkor kicsi az esély arra, hogy Szoboszlaiék ledolgozzák a háromgólos hátrányt.

A Ferencváros csoportjából továbbjutott bolgár Ludogorec egy hete abban reménykedhetett, hogy az Internazionale inkább a bajnokságra koncentrál, és nem veszi annyira komolyan az Európa-ligát, ám Antonio Conte vezetőedző csapata rácáfolt erre, és magabiztos, 2-0-s győzelmet aratott Razgradban. A milánói együttes így kényelmes helyzetből várja a visszavágót, amelyet a koronavírus-járvány miatt zárt kapuk mögött rendeznek.

Jó helyzetben van az Arsenal és a Manchester United is. Előbbi a hajrában szerzett góllal nyert múlt csütörtökön 1-0-ra az Olimpiakosz vendégeként, utóbbi pedig a Club Brugge otthonában elért 1-1 után az Old Traffordon várhatóan arra készül, hogy esélyt se adjon a belga csapatnak, amely a Bajnokok Ligája csoportköréből búcsúzva került át a második számú európai kupasorozat legjobb 32 együttese közé.

Csütörtök este hét mérkőzést 18.55-től, további nyolcat pedig 21 órától játszanak.

Európa-liga, a nyolcaddöntőbe jutásért, visszavágók:

szerda:

SC Braga (portugál)-Glasgow Rangers (skót) 18.00 (az első mérkőzésen: 2-3)

csütörtök:

KAA Gent (belga)-AS Roma (olasz) 18.55 (0-1)

Malmö FF (svéd)-VfL Wolfsburg (német) 18.55 (1-2)

LASK Linz (osztrák)-AZ Alkmaar (holland) 18.55 (1-1)

FC Basel (svájci)-APOEL (ciprusi) 18.55 (3-0)

FC Porto (portugál)-Bayer 04 Leverkusen (német) 18.55 (1-2)

Basaksehir (török)-Sporting CP (portugál) 18.55 (1-3)

Espanyol (spanyol)-Wolverhampton Wanderers (angol) 18.55 (0-4)

Benfica (portugál)-Sahtar Donyeck (ukrán) 21.00 (1-2)

RB Salzburg (osztrák)-Eintracht Frankfurt (német) 21.00 (1-4)

Internazionale (olasz)-PFC Ludogorec (bolgár) 21.00 (2-0)

Manchester United (angol)-Club Brugge (belga) 21.00 (1-1)

Arsenal (angol)-Olimpiakosz (görög) 21.00 (1-0)

Sevilla (spanyol)-CFR Cluj (román) 21.00 (1-1)

Celtic Glasgow (skót)-FC Köbenhavn (dán) 21.00 (1-1)

AFC Ajax (holland)-Getafe (spanyol) 21.00 (0-2)

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!