Járvány

2020.06.14. 13:30

Legkésőbb július közepén szeretnének nézőket az olasz stadionokba

Gabriele Gravina, az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC) elnöke a Radio Deejay állomásnak adott nyilatkozatában hangsúlyozta: az Olasz Kupa-elődöntő két, még zárt kapus visszavágójának pénteki, illetve szombati megrendezésével az utolsó lépést is megtették, hogy eloszlassák a kétséget a Serie A befejezésével kapcsolatban.

„Boldog vagyok, de az egész egy darabja, a szurkolók részvétele még mindig hiányzik. Remélem, ők is hamarosan visszatérhetnek, talán már július elején, de legkésőbb a hónap közepén” – mondta. Hozzátette: utóbbi megvalósulása – a nézőszámra vonatkozó bármilyen korlátozó intézkedés figyelembevétele ellenére – azt jelenti majd, hogy Olaszországnak sikerült túljutnia egy „különösen sötét időszakon”.

Pénteken a Juventus, szombaton a Napoli biztosította a helyét az Olasz Kupa idei fináléjában – előbbi az AC Milant, utóbbi az Internazionalét búcsúztatta a négy között -, amelyre szerdán Rómában kerül sor.

Azt követő hét végén négy mérkőzéssel folytatódik a küzdelem a Serie A-ban, amelyet a koronavírus-járvány miatt március közepén függesztettek fel. A bajnokságból 12 teljes forduló van hátra, az elsőt június 22-24. között rendezik.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!