román élvonal

2020.08.03. 11:09

Hagi nem vállalja tovább az edzői posztot a Viitorulnál

Lemondott az FC Viitorul Constanta menedzseri posztjáról Gheorghe Hagi, miután csapata odahaza kikapott a sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK-tól.

Az 55 éves Hagi – aki a klub tulajdonosa is – vasárnap este közölte,

továbbra is a Gheorghe Hagi Futballakadémiánál marad, ahol a technikai igazgató mellett gyerekek és serdülők képzésével kíván foglalkozni.

Hozzátette, Gheorghe Popescu klubelnökkel már a következő napokban új vezetőedzőt keresnek a Viitorulnak, hogy az új szakvezetőnek legyen ideje megismerni a csapatot a Liga 1 következő szezonja előtt.

A lemondás okairól a 124-szeres válogatott Hagi nem nyilatkozott, de az

egy nappal azt követően történt, hogy a konstancai csapat hazai pályán 3-0-ás vereséget szenvedett a Sepsi OSK-tól a román bajnokság rájátszásának alsóházában.

Hagi csak azt említette meg, hogy a csapat kispadján 2014 és 2020 között edzői karrierje legszebb pillanatait élte meg. Felidézte: a Viitorullal megnyerték a román bajnokságot, kupát és szuperkupát.

Általános meglepetést szerzett a Viitorul azzal, hogy az idei bajnokságban kimaradt a hat legjobb csapat rájátszásából, és a nyolccsapatos alsóházba került. Ott rendkívül kiélezett a küzdelem a kiesés elkerüléséért. Csak a Viitorul és a nagyszebeni Hermannstadt jövő évi Liga 1-es szereplése biztos, a Chindia Targoviste pedig biztos kieső. A Sepsi OSK négy másik csapattal küzd a kiesés ellen.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!