bajnokok ligája

2020.10.28. 11:00

Kikapott a Salzburg, de kőkemény ellenfele volt az Atléticónak

Diego Simeone, az Atlético Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzője a kétgólos Joao Felixet dicsérte, miután kedden este 3-2-re legyőzték a Szoboszlai Dominikkal felálló Red Bull Salzburgot a Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában.

A madridi összecsapáson a hazaiak jutottak előnyhöz a 29. percben, azonban Szoboszlai a szünet előtt egyenlített, a második félidő elején pedig az osztrák együttes fordított. A portugál válogatott Joao Felix viszont az 52. percben egyenlített, a 85. percben pedig a győzelmet jelentő gólt is megszerezte.

„Csapatként nagyon jól működtünk, egymásért küzdöttünk, de láthatjuk, hogy egészen a lefújásig kell harcolnunk”

- nyilatkozta a magyar válogatott középpályás a mérkőzés után. Hozzátette, 10 játékossal védekeztek a saját tizenhatosukon belül, Joao Felix mégis helyzetbe kerülhetett. „Most a soron következő bajnoki meccsünkre, aztán pedig a Bayern Münchenre kell koncentrálnunk” – tekintett előre Szoboszlai.

Simeone szerint Joao Felix az eddigi legjobb meccsét játszotta az Atléticóban, miután a 90 perc során végig nagyon magas szinten futballozott.

„Még tovább fejlődik majd, és ha ő jól játszik, akkor az egész csapat sokkal versenyképesebb lesz”

- jelentette ki Simeone.

„Ez egy kiváló mérkőzés volt az egész csapat részéről. Jól játszottunk, és ha ezt folytatni tudjuk, az eredmények is jönni fognak” – nyilatkozta Joao Felix a lefújás után.

Jesse Marsch, a Salzburg vezetőedzője nehezen feldolgozhatónak nevezte, hogy két csoportmérkőzésen a megszerezhető hatból csupán egy pontot sikerült gyűjteniük, de dicsérte a játékosai hozzáállását.

„Többet érdemeltünk volna, de arra így is büszkék lehetünk, ahogyan futballoztunk”

- mondta az amerikai tréner.

Az A csoportban a címvédő Bayern München áll az élen hat ponttal, második az Atlético hárommal, míg a Lokomotiv Moszkvának és a Salzburgnak egyformán egy pontja van. A következő fordulóban, jövő kedden a Bayern Salzburgban, az Atlético pedig Moszkvában lép pályára.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!