2021.02.16. 11:35
A japán cégek több mint fele nem akar idén olimpiát
A japán cégek több mint fele amellett van, hogy a kedvezőtlen járványügyi helyzet miatt az idén nyárra tervezett tokiói olimpiát el kell halasztani, vagy törölni kell – egy friss tanulmány eredménye szerint.
A Tokyo Shoko Research február 1. és 8. között végezte a felmérést, amely több mint 11 ezer céget érintett. Az insidethegames.biz ismertetője szerint a megkérdezett vállalatoknak 56 százaléka foglalt állást az idei ötkarikás játékok ellen, míg ez az adat tavaly augusztusban 53,6 százalék volt.
A cégeknek csupán 7,7 százaléka vélekedett úgy, hogy a koronavírus-világjárvány miatt 2020-ról eleve 2021-re áttett olimpiát – amely megőrizte elnevezését, a Tokió 2020-at – teljes formájában és ebben az évben kell megrendezni, szemben az előző felmérés 22,5 százalékával.
A mostani válaszolók több mint 70 százaléka állította, hogy a játékok lemondása, vagy elhalasztása csekély hatással lenne a vállalat nyereségére.
A cégek közel 20 százaléka szerint az olimpiát korlátozott nézőszám mellett kell megrendezni, míg 17 százalékuk úgy látja, hogy az ötkarikás versenyekre nem szabad nézőket beengedni.
A Kyodo News múlt hónapban végzett felmérése szerint
a japánoknak már 80 százaléka ellenzi a játékokat, ezen belül a megkérdezettek több mint 35 százaléka a törlést szorgalmazta, 45 százalékuk pedig az újabb halasztás mellett érvelt.
Az olimpia támogatottságának csökkenését mutató felméréssel egy időben látott napvilágot az a jelentés, amely szerint a világ legfejlettebb országai közé tartozó Japán gazdasági teljesítménye közel öt százalékkal csökkent 2020-ban a pandémia következményeként.
A 2021-es tokiói olimpiára július 23. és augusztus 8., míg a paralimpiára augusztus 24. és szeptember 5. között kerülne sor.
Forrás: MTI
Járvány
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 171 az új fertőzött és elhunyt öt beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltottak, 225 az új fertőzöttek száma, elhunyt 3 beteg
- Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra (videó)
- Koronavírus: 355 az új fertőzött, a múlt héten elhunyt 10 beteg
- Koronavírus: 6 millió 422 ezer a beoltott, 469 az új fertőzött és elhunyt 3 beteg