premier league

2021.02.18. 16:10

Városi derbit rendeznek Liverpoolban

A címvédő Liverpool városi riválisát, az Evertont fogadja az angol labdarúgó-bajnokság hétvégi, 25. fordulójában, az éllovas Manchester City pedig az Arsenal vendége lesz.

Liverpool's German manager Jurgen Klopp reacts from the sidelines during the UEFA Champions League round of 16 first leg football match between RB Leipzig and FC Liverpool at the Puskas Arena in Budapest on February 16, 2021. (Photo by Attila KISBENEDEK / AFP)

Forrás: AFP

Fotó: Attila Kisbenedek

A két liverpooli együttes őszi mérkőzésén 2-2-es döntetlen született, most pedig úgy várják az összecsapást, hogy a bajnokcsapat a hatodik, az Everton pedig a hetedik a tabellán. Egyik gárda sincs jó formában,

az FC Liverpool három bajnoki vereséggel a háta mögött lép pályára, míg a városi rivális is csak egyetlen pontot gyűjtött az utóbbi három találkozóján.

A statisztika ugyanakkor egyértelműen a kedden, a budapesti Bajnokok Ligája-mérkőzésen 2-0-s győzelmet aratott hazaiak mellett szól. Az Everton ugyanis legutóbb 2010. október 17-én tudta legyőzni a BL-ben 2019-ben legjobb együttest, azóta 23 tétmeccsen 12 döntetlen mellett 11 FC Liverpool-siker született.

Arsenal – Manchester City

A Manchester City úgy érkezik az Emirates Stadionba, hogy mind a tíz idei bajnokiját megnyerte, ez rekord az angol élvonalban.

Pep Guardiola csapata sorozatban 17 sikernél jár, ráadásul tízpontos előnnyel vezeti a tabellát,

ami azért is biztató a klub és a szurkolók szempontjából, mert eddig mindössze kétszer fordult elő, hogy egy gárda ilyen vagy nagyobb előnyről végül elbukja a bajnoki címet – a Newcastle United az 1995/96-os, a Manchester United pedig az 1997/98-as idényben járt így. A vasárnapi házigazda Arsenal jelenleg csupán a tizedik, s most még a pontszerzés is bravúr lenne tőle.

A Manchester City a jövő héten a Puskás Stadionban lép pályára a Borussia Mönchengladbach ellen, a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.

A másik manchesteri csapat, a United a kiesés ellen küzdő Newcastle Unitedet fogadja a hétvégi fordulóban, míg a harmadik Leicester City az Aston Villa vendége lesz. A Thomas Tuchel kinevezése óta veretlen Chelsea ezúttal Southamptonban lép pályára, a hazaiak kellemes ellenfélnek ígérkeznek, miután elvesztették az utóbbi hat bajnokijukat.

Premier League, 25. forduló:

péntek:

Wolverhampton Wanderers-Leeds United 21.00

szombat:

Southampton-Chelsea 13.30

Burnley-West Bromwich Albion 16.00

Liverpool-Everton 18.30

Fulham-Sheffield United 21.00

vasárnap:

West Ham United-Tottenham Hotspur 13.00

Aston Villa-Leicester City 15.00

Arsenal-Manchester City 17.30

Manchester United-Newcastle United 20.00

hétfő:

Brighton-Crystal Palace 21.00

Tabella:

1. Manchester City 24 49-15 56 pont

2. Manchester United 24 50-31 46

3. Leicester City 24 42-26 46

4. Chelsea 24 40-24 42

5. West Ham United 24 37-28 42

6. FC Liverpool 24 45-32 40

7. Everton 23 35-33 37

8. Aston Villa 22 36-24 36

9. Tottenham Hotspur 23 36-25 36

10. Arsenal 24 31-25 34

11. Leeds United 23 40-42 32

12. Wolverhampton Wanderers 24 25-32 30

13. Southampton 23 30-39 29

14. Crystal Palace 24 27-42 29

15. Burnley 24 18-30 27

16. Brighton 24 25-30 26

17. Newcastle United 24 25-40 25

18. Fulham 24 20-32 19

19. West Bromwich Albion 24 19-55 13

20. Sheffield United 24 15-40 11

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!