nba

2021.06.21. 10:00

Főcsoport-döntős keleten az Atlanta Hawks

Az Atlanta Hawks idegenben legyőzte a Philadelphia 76ers együttesét az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásában, a Keleti főcsoport elődöntős párharcának hetedik mérkőzésén, ezzel bejutott a fináléba.

A Hawks a 27 pontos Kevin Huerter, illetve a 21 pontos Trae Young vezetésével diadalmaskodott, és 2015 után először szerepel újra a keleti döntőben.

A Philadelphia színeiben Joel Embiid 31 pontot dobott, de ez sem volt elég az Atlanta feltartóztatásához.

A Hawks a főcsoport-döntőben a Milwaukee Bucksszal csap majd össze.

Nyugaton közben már elkezdődött a finálé, azaz a nagydöntőbe jutásért kiírt párharc, melynek első meccsét a házigazda Phoenix Suns nyerte meg a Los Angeles Clippersszel szemben.

A meccs sztárja Devin Booker volt a Phoenixből, ő ugyanis 40 pontja mellett 13 lepattanót szerzett és 11 asszisztot adott, amely pályafutása első tripla-duplája volt. A Clippersnél Paul George volt a legeredményesebb 34 ponttal.

A második mérkőzést – magyar idő szerint – szerda hajnalban rendezik.

Eredmények, rájátszás:

Keleti főcsoport, elődöntő:

Philadelphia 76ers-Atlanta Hawks 96-103

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4-3 az Atlanta javára.

Nyugati főcsoport, döntő:

Phoenix Suns-Los Angeles Clippers 120-114

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1-0 a Phoenix javára.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!