Járvány

2021.09.14. 16:00

Több mint hatezer tesztet végeztek az olimpia alatt

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) égisze alatt működő Nemzetközi Tesztelő Ügynökség (ITA) több mint hatezer doppingtesztet végzett el a tokiói ötkarikás játékok alatt.

Az olimpiai hírekre és sportágakra szakosodott insidethegames.biz portál szerint legtöbbet az atlétákat, a vizes sportágak képviselőit, a kerékpárosokat, evezősöket és súlyemelőket ellenőrizték.

Nemzetek tekintetében a legnagyobb delegációk tagjait tesztelték a legtöbbször, így a mintavételek jelentős része az Orosz Olimpiai Bizottság égisze alatt indult, illetve a kínai, amerikai, brit és ausztrál sportolókat érintette.

A tavalyról idénre halasztott olimpián azzal együtt is sikeresen ment végbe a program mintegy 6200 vizsgálattal, hogy a koronavírus-járvány miatt kialakított protokoll nehezítette a tesztelést.

A mintákat 4255 résztvevő szolgáltatta, így az olimpián szerepelt sportolók több mint harmadát ellenőrizték a helyszínen.

Hat doppingvétségre derült fény, az érintettek versenyzési jogát azonnal felfüggesztették, még mielőtt ügyük a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) került volna végső elbírálásra. A legismertebb eset a 4x100 méteres síkfutásban ezüstérmet nyert brit váltó tagjáé, Chijindu Ujahé volt, akinek doppingmintájában olyan tiltott anyagokat mutattak ki, amelyek hatása az anabolikus szteroidokéhoz hasonló.

A tokiói ötkarikás játékok előtt hajtották végre minden idők legszéleskörűbb doppingellenőrzését, amely során mintegy 25 ezer mintát vettek le.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!