Labdarúgás

2022.02.25. 17:10

Eriksen a Newcastle elleni mérkőzésen tér vissza

A Brentford szombati, Newcastle United elleni bajnoki mérkőzésén visszatér a labdarúgópályára Christian Eriksen.

Thomas Frank, a csapat vezetőedzője számolt be erről pénteki sajtótájékoztatóján, hozzátéve: mindenki számára nagy napnak ígérkezik ez, de főleg a dán középpályásnak és családjának lesz minden bizonnyal különleges élmény, amikor kisétál majd a pályára.

Mindenkinek, aki érintett a labdarúgásban, és látta, mi történt, ez egy újabb emlékeztető arról, milyen kivételezett helyzetben vagyunk, hogy azt csinálhatjuk, amit szeretünk. Minden pillanatot meg kell becsülnünk az életben

– tette hozzá Frank.

 

A 30 éves Eriksen január végén ingyen szerződött az Internazionalétól Angliába azt követően, hogy a tavaly nyári, részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságon június 12-én, a Finnország ellen játszott koppenhágai csoportmérkőzés első félidejének végén összeesett a gyepen. Csapattársainak, valamint az orvosi stáb gyors beavatkozásának köszönhetően meg tudták menteni az életét: a dán játékost defibrillátorral élesztették újra, az életmentő beavatkozás után pedig kórházba szállították, ahol hat napot töltött, szívritmusszabályozót kapott, majd hazatért.

Az olasz bajnoki címvédő Inter decemberben felbontotta a szerződését, mert Olaszországban nem léphet pályára olyan labdarúgó, akinek szívritmusszabályozót ültettek be a szervezetébe.

A 109-szeres válogatott játékos egy hónapja kijelentette, mindent megtesz azért, hogy visszatérhessen a pályára, mert a Katarban sorra kerülő idei világbajnokságon szeretne a dán keret tagja lenni.

Eriksen az Ajaxnál kezdte profi pályafutását, miután végigjárta a klub ifjúsági csapatait, 2010-ben mutatkozott be a felnőttek között. Három holland bajnoki cím után, 2013-ban a Tottenham Hotspurhöz szerződött, majd 2020-ban lett az Inter futballistája.

Az újonc Brentford 26 mérkőzésből szerzett 24 ponttal 14. a Premier League-ben.

Borítóképünkön Christian Eriksen. Fotó: MTI/EPA/Peter Powell

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában