Amerikaifutball

2022.03.14. 15:52

Félmillió dollárért kelt el Brady „utolsó” labdája

A vevő szempontjából a „legrosszabb” pillanatban zárták le az aukciót, amelyen az a labda talált gazdára, amellyel az amerikaifutball egyik legnagyobb irányítója, Tom Brady mindeddig utolsó touchdown-passzát dobta.

A Lelands aukciós ház beszámolója szerint a játékszerre múlt héten 100 ezer dollárról indult a licit és végül egy ismeretlen vevő 518 268 dollárért (körülbelül 180 millió forint) jutott hozzá.

A nyertes ajánlattevő szombaton még nem tudhatta, hogy a 44 éves legenda vasárnap, mindössze hat hét „nyugdíj” után bejelenti visszatérését.

Brady 2000 és 2019 között a New England Patriots játékosa volt, csapatával hat Super Bowl-t nyert. Ehhez még egyet hozzátett a Tampa Bay Buccaneersszel, amellyel 2020-as szerződése után tavaly februárban bizonyult a legjobbnak.

A liga történetének egyetlen hétszeres bajnoka minden jelentősebb statisztikai mutatóban – TD-passzok, győzelmek, passzolt yardok – vezeti az NFL örökrangsorát. Háromszor választották az idény és ötször a Super Bowl legértékesebb játékosának.

Brady január 23-án játszotta eddigi utolsó mérkőzését, amikor a Tampa Bay Buccaneers a rájátszás második körében, a főcsoport-elődöntőben búcsúzott a későbbi bajnok Los Angeles Ramsszel szemben.

Borítókép: Tom Brady, a Tampa Bay Buccaneers irányítója bemegy a pályára a Kansas City Chiefs ellen az Egyesült Államok amerikaifutball-bajnokságának döntőjében, a Super Bowlon játszott mérkõzés elõtt a tampai Raymond James Stadionban 2021. február 7-én. Fotó: MTI/EPA/C. J. Gunther

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában