Olimpia 2030

2022.06.06. 14:44

Nem lesz népszavazás Szapporóban

Egy friss felmérés szerint a helyiek 52,2 százaléka támogatja a pályázatot, hogy Szapporo másodszor is megrendezze a téli játékokat.

Nem tartanak népszavazást Szapporóban, hogy a város kandidáljon-e a 2030-as téli olimpiára.

A város képviselőtestülete hétfőn utasította el a Japán Kommunista Párt erre vonatkozó indítványát. A helyi önkormányzatban a jobboldali Liberális Demokrata Párt (LDP) van többségben, akárcsak a Kisida Fumio miniszterelnök többségét biztosító parlamentben.

Egy friss felmérés szerint a helyiek 52,2 százaléka támogatja a pályázatot, hogy Szapporo másodszor is megrendezze a téli játékokat. A város először 1972-ben volt házigazda. Tokió tavaly - a koronavírus-járvány miatti egyéves csúszással - a nyári olimpiának adott otthont.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) azt tervezi, hogy a 2030-as rendezőt jövőre nevezi meg. Szapporo mellett a 2010-es házigazda Vancouver, a 2002-es rendező Salt Lake City, valamint Barcelona érdeklődik még. Az új szabályok szerint a NOB a kandidálók közül megjelöli azt a várost, amelyet támogat, és vele célzott párbeszédet folytat le. Ha ez sikeres, akkor az eljárás a NOB végrehajtó testülete elé kerül, amely javasolja a pályázót megválasztásra.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!