Búcsú a királytól

2023.01.03. 10:27

Több mint tízezer rajongó rótta le kegyeletét Pelé ravatalánál

Eddig több mint tízezren vettek búcsút a múlt héten elhunyt háromszoros világbajnok labdarúgótól, akinek ravatala korábbi klubja, a Santos stadionjának játékterén áll. A koporsót helyi idő szerint délelőtt 10 órától átviszik a Necrópole Ecumenica temetőbe, a menet elhalad majd Pelé 100 éves édesanyjának háza előtt is. A végső búcsúztatáson csak a családtagok vesznek részt.

Edinho, Edson Arantes do Nascimento, közismert nevén Pelé háromszoros világbajnok brazil labdarúgó fia búcsúzik édesapjától a santosi Vila Belmiro stadionban felállított ravatalnál 2023. január 2-án

Forrás: MTI/AP

Fotó: Andre Penner

A szurkolók több mint egy kilométer hosszú, kígyózó sorban várják, hogy egy utolsó pillantást vethessenek a legendás játékosra.

"Örökké fog élni. Rajtunk, mindannyiunkon múlik, hogy az új generációknak átadjuk az örökségét, s tovább folytassuk a történetét. A Santos trénereként én ezt minden nap meg fogom tenni, és megmutatom a fiatal játékosoknak, ki volt Pelé"

 – mondta az FC Santos vezetőedzője, Odair Hellmann. 

PELÉ
Gyászolók várják, hogy leróják kegyeletüket Edson Arantes do Nascimento, közismert nevén Pelé háromszoros világbajnok brazil labdarúgó ravatalánál a santosi Vila Belmiro stadionban 2023. január 2-án 
Fotós: Antonio Lacerda / Forrás: MTI/EPA-EFE

Brazília új államelnöke, Luiz Inácio Lula da Silva és felesége, csokrot küldött a ravatalhoz.

"Őszinte hódolatunk a nagy brazilnak, Pelé királyunknak"

 – írták a megemlékezés virágaihoz.

Lula vasárnap lépett hivatalba, és kedden Santosba utazik, hogy személyesen legyen jelen a búcsúztatón.

PELÉ
A drónnal készült képen tisztelõi hosszú sorban állva várják, hogy leróják kegyeletüket Edson Arantes do Nascimento, közismert nevén Pelé háromszoros világbajnok brazil labdarúgó ravatalánál a santosi Vila Belmiro stadionban 2023. január 2-án 
Fotós: Antonio Lacerda / Forrás: MTI/EPA-EFE/Antonio Lacerda

A 82 éves korában csütörtökön elhunyt labdarúgó - a "Fekete gyöngyszem" - a Santosban mutatkozott be a felnőtteknél, majd vált világklasszis játékossá, a csapatot közel húsz évig, 1956 és 1974 között erősítette. Pályafutását a New York Cosmosban zárta le, amelyben 1975 és 1977 között három idényben is szerepelt. Klubjaival szerzett trófeái mellett legnagyobb sikereit a válogatottal érte el, amellyel 1958-ban, 1962-ben és 1970-ben is világbajnok lett. Ez rajta kívül más labdarúgónak még nem sikerült.

A legendás futballista az utóbbi években többször kórházi kezelésre szorult, tavaly vastagbélrákot diagnosztizáltak nála.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában