kézi-vb

2017.12.17. 16:29

A holland lányoké a bronzérem

Hollandia válogatottja három góllal legyőzte Svédország csapatát a németországi női kézilabda-világbajnokság vasárnapi bronzmérkőzésén, Hamburgban.

Jobban kezdték a meccset a skandinávok (4-2), de a folytatásban ellenfelük – Lois Abbingh vezérletével – két 4-0-s és egy 3-0-s sorozatot produkált, így jelentős különbséget alakított ki a szünetig (14-8).

A második felvonás elején tovább növelte előnyét az előző világ- és Európa-bajnokságon egyaránt ezüstérmes holland csapat, azonban a svédek Hanna Blomstrand irányításával kilenc gólt dobtak megszakítás nélkül, kihasználták riválisuk hibáit, és fordítottak (18-16).

A hollandok 18 percen keresztül nem találtak be, de a hajrában ismét eredményesek voltak, lendületbe jöttek, és egy 8-3-as szériával a maguk javára döntötték el a bronzmeccset.

A mezőny legjobbja a holland Abbingh volt nyolc találattal. A Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO KC holland játékosai közül Yvette Broch négy gólt dobott, majd a 49. percben a harmadik kiállítása miatt piros lapot kapott. Cornelia Nycke Groot, illetve a Ferencvárost erősítő Danick Snelder és Laura van der Heijden ezúttal nem talált be.

Az Érd svéd balátlövője, Jamina Roberts kétszer volt eredményes, csapattársai közül Isabelle Gulldén hét gólt szerzett.

Eredmény, a 3. helyért:

Hollandia-Svédország 24-21 (14-8)

később, döntő:

Norvégia-Franciaország 17.30

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!