ok az örömre

2018.06.19. 10:55

Kane az első angol duplázó csaknem 30 év után

Huszonnyolc év elteltével szerzett ismét angol labdarúgó két gólt egy világbajnoki mérkőzésen: ez a bravúr Harry Kane-nek sikerült Volgográdban, a tunéziaiak elleni hétfői találkozón.

Forrás: afp

Előzőleg – a nemzetközi szövetség statisztikája szerint – Gary Lineker produkált hasonlót 1990-ben, Olaszországban, Kamerun ellen. Igaz, ő akkor kétszer tizenegyesből volt eredményes a szigetországiak által hosszabbításban 3-2-re megnyert nápolyi negyeddöntős találkozón. Most Kane akcióból talált kétszer az ellenfél kapujába – foglalta össze az MTI.

Az angolok továbbra is eredményesek afrikai ellenféllel szemben, hét vb-mérkőzésükből négyet megnyertek, hármat pedig döntetlennel zártak.

A tunéziaiak sorozatban a 12. vb-összecsapásukon nem tudtak győzni, ezzel az övék a leghosszabb negatív széria az oroszországi résztvevők körében. Az 1978-as debütálásuk alkalmával 3-1-re megverték Mexikót – ez volt az első afrikai győzelem a vb-k történetében -, azóta azonban négy mérkőzésük ért véget döntetlennel, nyolc pedig vereséggel.

Borítókép: Harry Kane 2018. június 18-án

AFP PHOTO / Nicolas ASFOURI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!