Online közvetítés

2007.10.06. 17:05

A listavezetőt győzte le a Rákóczi

Bravúros győzelmet aratott a Kaposvári Rákóczi FC a Soproni Liga tizenegyedik fordulójában. A somogyiak a listavezető otthonából hozták el a három pontot.

SONLINE

Bp. Honvéd–Kaposvári Rákóczi FC
0–1 (0–0)
0. perc:
a hazaiak várhatják kedvezőbb előjelekkel az összecsapást, hiszen az elmúlt négy bajnoki mérkőzésüket megnyerték és mindössze egy diósgyőri döntetlen és az Újpesttől hazai pályán elszenvedett vereség rontja a piros-fekete összképet. Prukner László a – jelenlegi – lehető legerősebb összeállításban küldheti pályára csapatát, hiszen a Radics, Kovácsevics, Ribi, Petrók négyeshez nem csatlakozott újabb sérült és eltiltottjuk sincs a kaposváriaknak.

2. perc: Pintér A. végezhetett el szabadrúgást 30 méterre a Honvéd kapujától, de a hosszú sarok felé csavarodó labdát kivágták a védők.

4. perc: egy kapu előtti kavarodás után Hercegfalvihoz került a labda, de mielőtt lőhetett volna Maróti felszabadított. A kontrából Oláh húzta meg a bal szélt, majd betört a 16-oson belülre és visszagurított Alvesnek, aki 10 méterről a jobb kapufa mellé lőtt.

8. perc: Bárányos ugratta ki Abrahamot, a kapujából remek ütemben kimozduló Milinte azonban a mezőnybe vágta a labdát.

12. perc: Graszl K. csúnyán felrúgta Hercegfalvit a Rákóczi térfelének közepén. A játékvezető sárga lapot adott a kaposvári labdarúgónak.

15. perc: Milinte Hercegfalvival ütközött az ötösön belül, a játékvezető sípja néma maradt. A fővárosiak csatára még kapura küldte a labdát, de a gólvonalon álló Graszl K. az utolsó pillanatban felszabadított.

18. perc: Alves kevergetett a jobb oldalon és két szép csel után középre ívelte a labdát, Oláh azonban lemaradt a beadásról.

20. perc: Alves játszotta tisztára magát 13 méterre a hazaiak kapujától és azonnal célba vette a kaput, de Tóth I. hatalmas bravúrral hárított.

25. perc: némi meglepetésre a kaposváriak irányították a játékot. Többet birtokolták a labdát és a támadásaikban benne volt a gólveszély.

27. perc: Pest ment el a jobb oldalon és élesen középre adta a labdát, melyre Oláh, Szakály D. és Alves is érkezett. Végül a brazil csatár a hálóba lőtt, de a játékvezető les miatt érvénytelenítette a találatot.

33. perc: Abraham lépett ki a védők közül, majd önzetlenül Bárányoshoz passzolt, de Milinte felszedte a középpályás elől a labdát.

35. perc: Schindler viharzott el a jobb oldalon, majd a középen remek ütemben érkező Bárányoshoz ívelt, aki 8 méterről csúnyán fölé bólintott. Szmiljanics taglózta le Alvest, a játékvezető sárga lapot adott a védőnek.

39. perc: Abraham alakított ki magának lövőhelyzetet és 18 méterről célba vette a kaposváriak kapuját, a lökete megpattant egy védőn és a bal felső sarok fölött hagyta el a játékteret.

43. perc: a hajrához közeledve átvette a játék irányítását a budapesti alakulat. Schindler szöglete után ismét Abraham próbálkozhatott, de 7 méteres fejese elkerülte a kaput.

45. perc: vége az első félidőnek.

47. perc: egyik oldalon sem volt csere. Mindkét csapat óvatosan kezdte a második felvonást, a játék a két tizenhatos között zajlott.

50. perc: Genito kapott sárga lapot, mert felrúgta Szakály Pétert.

53. perc: Berdó két jó csel után középre ívelte a labdát, Hercegfalvi elől azonban Milinte felszedte a labdát.

55. perc: Alves futott el a bal oldalon, majd Oláh elé emelte a labdát, a beadásról csak centikkel maradt le a Rákóczi csatára.

57. perc: cseréltek a hazaiak Berdót Diego váltotta.

59. perc: Szakály P. kergette őrületbe a hazai védőket és 14 méterről ahelyett, hogy lőtt volna visszagurított Pest elé, a passz azonban rövid volt, így Tóth B. fel tudott szabadítani.

63. perc: Genito unta meg társai tehetetlenségét és 20 méterről lövésre szánta el magát, bombája azonban messze elkerülte a vendégek kapuját.

68. perc: Abrahamot Abbas váltotta.

71. perc: nagyobb fordulatszámra kapcsolt a Honvéd. Egy kapu előtti kavarodás után Abbas elé került a labda, aki 8 méterről habozás nélkül lőtt, de nem találta el a kaput.

72. perc: ismét cseréltek a hazaiak, Ivancsicsot Vincze Z. váltotta.

75. perc: Bárányos tesztelte Milintét. A középpályás 12 méterről tüzelt, de a somogyiak hálóőre hatalmas bravúrral, vetődve védett.

80. perc: egy gyors kontra után Oláh ugorhatott volna ki Alves átadásával, de a játékvezető les miatt megállította az akciót.

87. perc: 0–1!
Megszerezte a vezetést a Rákóczi. Szakály P. ment el a bal oldalon, majd mesterien Olához passzolt, aki kapufára fejelt, majd a visszapattanót a bal felsőbe bombázta.

89. perc: Oláht Leandro váltotta.

90. perc: két percet hosszabbított a játékvezető.

90+2. perc: vége a mérkőzésnek.

Budapest, Bozsik-stadion, 2500 néző. V.: Veizer (Vígh T., L. Tóth L.).
Bp. Honvéd: Tóth I. - Schindler, Benjamin, Smiljanic, Tóth B. - Berdó (Diego az 57. percben), Genito, Bárányos, Ivancsics (Vincze Z. a 71. percben) - Hercegfalvi, Abraham (Abbas a 68. percben). Vezetőedző: Supka Attila.
Kaposvár: Milinte - Graszl, Zahorecz, Grúz, Pintér A. - Pest, Maróti, Vasiljevic, Szakály P. - Oláh (Da Silva a 89. percben), Alves. Vezetőedző: Prukner László.
Gólszerző: Oláh (a 88. percben).
Sárga lap: Smiljanic (a 36. percben), Genito (az 51. percben), Hercegfalvi (a 82. percben), illetve Graszl (a 13. percben), Pintér (a 45. percben).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!