levelezés

2017.08.31. 12:34

Az EBESZ felszólította Ukrajnát, hogy ne utasítson ki külföldi újságírókat

Az újságírók kiutasítása, illetve beutazásuk megtagadása riasztó és túlzott intézkedés – írta levelében az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet sajtószabadsággal foglalkozó képviselője Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszternek.

Harlem Désir kiemelte az intézkedés akkor riasztó ha azokról átláthatatlan módon és a fellebbezés lehetősége nélkül hoznak döntést a hatóságok – ismertette a levelet az UNIAN ukrán hírügynökség. A levélben felhívta Kijev figyelmét, hogy az EBESZ tagállamai kötelezték magukat arra, hogy olyan körülményeket teremtenek, amelyek a szervezethez tartozó másik országból hozzájuk érkező újságíróknak megkönnyítik a hivatásukból fakadó kötelezettségeik teljesítését.

Az UNIAN tudósítása szerint az EBESZ-képviselő már nem először emeli fel a szavát orosz újságírók Ukrajnából történő kiutasítása miatt.

Szerdán az orosz és az ukrán sajtó egyaránt beszámolt arról, hogy az ukrán hatóságok kitoloncolták az országból Anna Kurbatovát, az Ukrajnában a Kreml propagandaeszközének tartott Pervij Kanal (Első Csatorna) elnevezésű orosz állami televízió tudósítóját.

Olena Hitljanszka, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) szóvivője ugyanakkor „ostobaságnak” nevezte azokat az orosz portálokon megjelent híreket, amelyek szerint a 29 éves újságírónőt előtte „elrabolták” volna az SZBU emberei Kijevben a nyílt utcán. A szóvivő hangsúlyozta, hogy Ukrajna jogállam, és rendvédelmi szervei „kizárólag a hatályos jogszabályok keretein belül tevékenykednek”. Hozzáfűzte, hogy ez történik mindenkivel, aki megengedi magának, hogy Ukrajna lejáratásával foglalkozzon.

Augusztus 14-én toloncolták ki Ukrajnából Tamara Nyerszeszjant, az orosz állami rádió és televízió tudósítónőjét, a Pervij Kanal orosz televízió pedig szerdai híradásában emlékeztetett még arra is, hogy 2015-ben utasították ki a Kurbatovához hasonlóan ugyancsak a csatorna megbízásából dolgozó Alekszandra Cserepnyinát és Jelena Makarovát. Az UNIAN hozzáfűzte, hogy július 26-án Marija Knyazevát, az Ukrajnában úgyszintén a Kreml propagandaeszközeinek tartott Rosszija 1 és a Rosszija 24 tévécsatornák munkatársát toloncolták ki az országból.

A múlt héten pedig a hatóságok nem engedélyezték a beutazást Ukrajnába az El Mundo című baloldali spanyol napilap két újságírójának, Antonio Pampliegának és Manuel Ángel Sastrénak.

A kiutasított, illetve kitoloncolt külföldi újságíróknak több évre megtiltották a beutazást. Az SZBU a döntések indoklásaként valamennyiszer azt hozta fel, hogy az említett újságírók olyan tevékenységet folytattak, amely ellentétes Ukrajna nemzeti érdekeivel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!