Terror

2017.08.17. 06:14

Öngyilkos merénylő robbantott a Gázai övezetben

A csütörtökre virradóra elkövetett merényletben meghalt a helyi biztonsági erők egy tagja, többen megsebesültek – közölte a Gázai övezetet uraló radikális iszlamista Hamász.

Az AP amerikai hírügynökség szerint ez az első eset, hogy palesztin öngyilkos merénylő pokolgépes támadást hajtott végre a Hamász biztonsági erői ellen.

Értesülések szerint a biztonságiak azt próbálták megakadályozni, hogy a férfi eljuthasson Egyiptomba. Az incidens a rafahi határátkelőhelyen történt. Tisztségviselők elmondták: a határőrök megállítottak két embert, akik az egyiptomi határ felé igyekeztek, és egyikük felrobbantotta magát. Hozzátették: a merénylő kísérője megsebesült. Úgy tudni, a támadó az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezethez tartozott.

Egészségügyi források később közölték, hogy a Hamász egyik biztonsági embere belehalt sérüléseibe, míg öten közepesen súlyosan sérültek meg a történtek során.

A Hamászt régóta azzal vádolják, hogy támogatja a szomszédos Egyiptom területén, a Sínai-félsziget északi részében zajló iszlamista lázadást. Az elmúlt hónapokban a Hamász ugyanakkor erőteljesen megszigorította a biztonsági ellenőrzéseket a Gázai övezet Egyiptommal közös déli határán, hogy biztosítsa Kairót, elkötelezett a dzsihadisták elleni harcban. Egyiptom a kapcsolatok felmelegítése, valamint a Gázai övezet áramellátásának támogatása fejében azt várja a Hamásztól, hogy segítse felszámolni a Sínai-félszigeten tevékenykedő, az Iszlám Államhoz hű fegyveres csoportokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!