Káosz

2017.08.13. 09:36

Rendkívüli állapotot vezettek be egy amerikai városban

A virginiai Charlottesville városában az úgynevezett alt-rightnak vagy alternatív jobboldalnak nevezett szélsőjobboldali csoportosulás rendezvényén szabadult el az erőszak: ellentüntetők jelentek meg és a két csoport összecsapását a könnygázgránátokat is bevető rendőrségnek kellett megfékeznie.

Egy valószínűleg szándékos autós gázolásban, amely az ellentüntetők ellen irányult, meghalt egy 32 éves nő, és mintegy 30 ember megsérült. Egyes sajtójelentések szerint az erőszaknak van még két halálos áldozata, de ezzel kapcsolatban semmilyen részlet nem vált ismertté. A rendőrség később elfogta a gázolót, egy 20 éves, fehér bőrű ohiói fiatalembert, és eljárást indított ellene gondatlanságból elkövetett emberölés, súlyos testi sértés okozása és cserbenhagyásos gázolás gyanújával.

Kijárási tilalmat is elrendelhetnek

Virginia állam kormányzója rendkívüli állapotot hirdetett a városban. A charlottesville-i városi tanács tagjai egyhangúlag felhatalmazták a rendőrkapitányt arra, hogy éjszakai kijárási tilalmat rendeljen el a helységben, de a rendőrkapitány egyelőre nem tette ezt meg.

Az interneten pedig egy amatőr videót tettek közzé, amelyen az incidens látható. Egyelőre nem tudni, hogy a jármű sofőrje szándékosan cselekedett-e. Az autó egy embert halálra gázolt, és a több komoly sérültet is hagyott az úttesten. A hírt először a város kórházának szóvivője, Angela Taylor közölte, aki megerősítette azt is, hogy az egyetemi klinikán a támadás 19 sérültjét ápolják.

Donald Trump Twitter-bejegyzésben ítélte el a jobboldali aktivisták és az ellentüntetők összecsapásakor történteket és sürgette, hogy vessenek véget az erőszaknak.

Egy szobor miatt robbant ki

A demonstrációt a szélsőjobboldali csoport azért szervezte, hogy tiltakozzék Robert Lee tábornok szobrának tervezett eltávolítása ellen.

Lee tábornok az Egyesült Államokat 1861 és 1865 között emésztő polgárháborúban a déli, konföderációs seregek vezetője volt, sokak számára a rabszolgatartó déli államok konföderációjának jelképe.

A szobrot védelmező demonstrálók közül sokan katonai egyenruhát öltve, pajzsokkal felszerelkezve érkeztek, már pénteken este. A demonstráción felbukkantak a Ku Klux Klan fajvédő szervezet tagjai is.

A tüntetők és ellentüntetők botokkal vagy puszta kézzel estek egymásnak, mígnem helyi idő szerint délben Jason Kessler, a magát „Egységet és biztonságot Amerikának” nevű szervezet 33 éves vezetője be nem jelentette a rendezvény végét. A rendőrség ugyanis – törvénytelennek nyilvánítva – berekesztette a gyülekezést. Az összecsapás azonban folytatódott.

Az összecsapások kezdete óta egy rendőrségi helikopter is lezuhant Charlottesville közelében, a rajta utazó két rendőr meghalt. A hírek szerint a baleset összefüggésben van a tüntetésekkel.

(Borítókép: AFP / Andrew Caballero-Reynolds)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!