vérfagyasztó

2017.08.16. 19:58

Szöggel a szívében ment kórházba egy férfi – Csak erős idegzetűeknek

Míg várakozott, üzenetet küldött a feleségének, hogy hozzon egy új inget, mert a vizsgálatokhoz levágták róla azt, amelyet viselt.

Szíven lőtte magát egy majdnem kilenc centiméteres szöggel egy wisconsini férfi, majd beült gépkocsijába, kórházba hajtott, ahol még szabályosan le is parkolt, majd besétált a sürgősségei osztályra – mint az egyebek között a Daily Mail is megírta.

Orvosai szerint a június végén történt baleset majdnem az életébe került, mivel a szög a szívét érte, és milliméterekre volt a fő artériától.

Doug Bergeson házának kandallóját újította fel, amikor véletlenül elsült a szögbelövője és a kirepülő szög gellert kapva a mellkasába fúródott.

„Azt hittem, hogy csak megsértett, nem láttam semmi sérülést. Jól éreztem magam, semmi nyomást nem éreztem, vérzést sem”

- idézte fel a történteket szerdán az AP amerikai hírügynökség tudósítójának. Amint azonban levette pólóját, az 52 éves férfi látta a majd kilenc centiméteres szöget kiállni a mellkasából.

„Láttam, ahogy a szög szívverésemmel együtt mozog”

- magyarázta, hozzátéve, hogy a józan esze azt diktálta, ne húzza ki a szöget.

Megmosakodott, beugrott teherautójába és a 10 percre lévő kórházba ment. Amikor a sürgősségire érkezett, már egyre nagyobb fájdalmakat érzett. Míg várakozott, üzenetet küldött a feleségének, hogy hozzon egy új inget, mert a vizsgálatokhoz levágták róla azt, amelyet viselt.

A röntgenvizsgálat után azonnal átvitték egy másik kórházba. Még akkor is úgy gondolta, hogy nincs nagy baj, azt is felajánlotta, hogy ő maga átvezet teherautójával az orvosközpontba, ahol azután eltávolították a szöget.

A férfi azóta lábadozik, ezen a héten térhet vissza a munkába.

„Egész jól érzem magam. A jövőben azonban óvatosabb leszek. Ami történt, igen tanulságos volt” -  hangoztatta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!