Közös lista

2017.09.27. 22:23

Nyitott Gyurcsány Ferenc személyére az MSZP

Az MSZP nyitott azokra a tárgyalásokra, amelyek Gyurcsány Ferenc DK-elnök, volt miniszterelnök választási listán való szerepléséről szólnak. Molnár Gyula MSZP-elnök szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint erre akkor kerülhet sor, ha az ellenzéki összefogásba meghívott hat párt számára megfelel Gyurcsány Ferenc személye a listán.

Közölte továbbá: Botka László miniszterelnök-jelölt és az MSZP javaslata a választási együttműködésről továbbra is érvényes mindegyik demokratikus párt felé. Szerintük az ajánlat minden részt vevő pártnak parlamenti képviseletet, többüknek frakciót is eredményezhet. Molnár Gyula arra kérte a pártok vezető testületeit, hogy a javaslatot súlyának megfelelően kezeljék, és felelősen tárgyalják meg.

Botka László hétfőn jelentette be, hogy a listás helyek felét felajánlja a potenciális szövetségeseknek, az LMP-nek, a Demokratikus Koalíciónak, a Momentumnak, az Együttnek, a Magyar Liberális Pártnak és a Párbeszédnek. Az elosztás arányát a választói támogatottság, a március és augusztus közötti közvélemény-kutatási adatok alapján határozták meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!