terrorral vádolják

2017.10.08. 18:48

15 évig terjedő szabadságvesztést kért az ügyészség egy német jogvédőre Törökországban

A perben Steudtneren kívül még tíz ember érintett: egy svéd, valamint kilenc török jogvédő, köztük az Amnesty International (AI) törökországi irodájának vezetője, Idil Eser, illetve az AI törökországi elnöke, Taner Kilic. Nyolc aktivista előzetes letartóztatásban van.

Az isztambuli főügyészség terrorizmus vádjával hét év és hat hónaptól tizenöt évig terjedő szabadságvesztés kiszabását kérte a júliusban letartóztatott Peter Steudtner német emberi jogi aktivistára és társaira – jelentette vasárnap a Dogan török hírügynökség.

A perben Steudtneren kívül még tíz ember érintett: egy svéd, valamint kilenc török jogvédő, köztük az Amnesty International (AI) törökországi irodájának vezetője, Idil Eser, illetve az AI törökországi elnöke, Taner Kilic. Nyolc aktivista előzetes letartóztatásban van.

Steudtnert és a többi jogvédőt júliusban állította elő és tartóztatta le a török rendőrség az isztambuli Nagy-szigeten (Büyükada) található egyik szállodában, ahol az AI közleménye szerint kiberbiztonsági és adatkezelési tréningen vettek részt. A találkozót állítólag Kilic szervezte. Őt azonban már korábban, júniusban elfogták a hatóságok. Feltehetően használta azt a ByLock nevű titkosított üzenetküldő programot, amelyen keresztül a tavalyi puccskísérletet szervezték.

A vádirat értelmében a titkos gyűlés résztvevőinek az volt a célja, hogy a legfőbb török ellenzéki párt, a Köztársasági Néppárt (CHP) június közepén Ankarából Isztambulba indított és heteken át tartó tiltakozó igazságmenetét a 2013-as Gezi parki tüntetésekhez hasonló „erőszakba és társadalmi káoszba” sodorják.

Az ügyészég szerint a vádlottak tevékenységük során három terrorszervezettel is kapcsolatban álltak, vagyis a tavalyi puccskísérletért felelőssé tett gülenista mozgalommal, a fegyveres szakadár Kurdisztáni Munkáspárttal (PKK), valamint a szélsőbaloldali Forradalmi Népi Felszabadítási Párt-Fronttal (DHKP-C).

Taner Kilicet terrorszervezeti tagságért, a többieket terrorszervezet támogatásáért vonná felelősségre az ügyészség.

A Dogan arról is beszámolt, hogy Steudtner és a svéd jogvédő az ügyészségi vizsgálat folyamán félrevezette a hatóságokat. A telefonjaikhoz használt jelszavakat helytelenül adták meg. Az ügyészség úgy vélte, hogy ez a magatartás szintén terrorszervezeti célokat szolgált.

A vádirat alapján a svéd aktivistánál ráadásul egy olyan térképet is lefoglaltak a hatóságok, amelyen a Törökország főként kurdok lakta keleti és délkeleti vidéke eltérő, de a környező országok kurdok lakta területeivel egyező színnel volt feltüntetve.

Sigmar Gabriel német külügyminiszter Steudtnerék júliusi letartóztatását követően irányváltást ígért Németország Törökországgal folytatott viszonyában. A tárcavezető úgy látta, hogy a tavalyi puccskísérlet óta tett lépésekkel az ankarai vezetés hátat fordított az európai értékeknek. Hozzátette: „Ez így nem mehet tovább”.

A külügyminisztérium egyben arra figyelmeztette a Törökországba utazókat, hogy bárkit bármikor önkényesen megfoszthatnak szabadságától, ezért fokozott óvatosságra van szükség. Ankara és Berlin kapcsolata elmérgesedett, a két fél időről időre éles szócsatákat vív egymással.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!