Javaslat

2017.10.20. 15:23

Fidesz: a károkozók fizessék a Czeglédy-ügyben a kártalanítást

Azok fizessék a Czeglédy-ügyben megkárosított diákok kártalanítását, akik a kárt okozták: Czeglédy Csaba cége, az MSZP és a DK – ismertette javaslatát Pócs János, a Fidesz országgyűlési képviselője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Közölte: frakciótársával, Boldog Istvánnal nyújtott be módosító indítványt a Czeglédy-ügy károsultjainak rendkívüli kárrendezéséről szóló kormánypárti határozati javaslathoz.

A politikus emlékeztetett: a „Czeglédy-féle botrányban” a gyanú szerint mintegy 3 milliárd forintos költségvetési csalás történt. Ám ennél is súlyosabbnak nevezte, hogy azoknak a fiataloknak, akik életükben először dolgoztak, a munkával kapcsolatban az az első benyomásuk, hogy nem kapták meg a bérüket. Ezért szorgalmazta mielőbbi kártalanításukat. Pócs János szerint azonban jogos elvárás, hogy ne az adófizetők állják a kárrendezést, hanem azok, akik a kár okozói.

Indítványuk úgy módosítaná a határozati javaslatot, hogy az Országgyűlés azt kérné: a kormányzat által biztosított kártalanítás után a kabinet maradéktalanul érvényesítse a kárrendezésre kifizetett összeg megtérítését a Human Operator Zrt.-től. Ha pedig a társaság ezt nem teszi meg – és bizonyított, hogy a bűncselekménnyel szerzett vagyon pártfinanszírozási célt szolgált -, a kormány tegyen lépéseket azért, hogy a követelés Czeglédy Csaba pártcsaládja tagjainak, az MSZP-nek és a DK-nak biztosított állami támogatásokból legyen érvényesíthető – olvasható a parlamenti honlapon elérhető javaslatban.

Pócs János sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: „Czeglédy Csaba e pártok képviselője, kölcsönösen kiállnak egymásért, az ellopott pénzekből pedig az MSZP és a DK kampányát akarták finanszírozni feltehetőleg.”

Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyik eljárás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!