nukleáris tárgyalások

2017.10.07. 18:50

Iráni elnök: Trump nem tudja aláásni az atomegyezményt

Haszan Róháni iráni államfő szombaton védelmébe vette a 2015-ös atomegyezményt, és kiállt annak eredményei mellett.

„A nukleáris tárgyalásokból és a megállapodásból olyan előnyök származtak, amelyeket nem lehet visszacsinálni. Ezen senki sem tud változtatni, sem Trump, sem más”

- szögezte le Róháni a Teheráni Egyetem évnyitóján az állami média szerint. „Ha hirtelen 10 másik Trump nőne ki a földből, még akkor sem lehetne visszafordítani a folyamatot.”

Róháni egyúttal figyelmeztette Washingtont, hogy ne szegje meg az egyezséget, mert az egész világ őt fogja hibáztatni, nem Iránt.

Az amerikai elnök korábban az Egyesült Államok által valaha kötött legrosszabb megállapodásnak nevezte a nagyhatalmak és Németország, valamint Teherán között 2015 nyarán létrejött atomalkut. Trump jelezte: nem tartja megbízható partnernek Iránt.

Az egyezség keretében az iszlám köztársaság atomprogramjának korlátok közé szorítását ígérte a vele szembeni szankciók feloldásáért cserébe.

Trump a következő héten esedékes beszédében vázolja fel kormánya Irán-politikáját, amelyben a várakozások szerint vitatni fogja Teherán együttműködését a nukleáris kérdésben. Emellett úgy tudni, hogy a republikánus vezető újabb lépésekre készül az iráni Forradalmi Gárdával és az iszlám köztársaság által támogatott, libanoni síita szervezettel, a Hezbollahhal szemben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!