tragédia

2017.10.17. 22:30

Már negyvenöt halálos áldozata van az októberi tunéziai hajóbalesetnek

Egy bárka több tucat migránssal a fedélzetén ütközött össze egy hadihajóval.

A tuniszi védelmi minisztérium szerint legkevesebb 10 holttestet hoztak fel a nap folyamán a tenger mélyéről búvárok. A halottakat a csónak roncsai közé szorulva találták – tette hozzá a minisztérium, amely szerint folytatni fogják a keresést.

Hétfőn a történtek felderítésére vizsgálatot indítottak a tunéziai hatóságok. Október 8-án 54 kilométerre Kerkennah szigetétől a tunéziai haditengerészet egy hajója összeütközött egy migránsokat szállító vízi járművel. Akkor 38 túlélőt tudtak kimenteni a vízből és nyolc ember holttestét találták meg. Vasárnap és hétfőn a Zarzis nevű tunéziai kutatóhajó további holttesteket emelt ki speciális búváregységének segítségével.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) szerint mintegy 80-an, többségében tunéziaiak utazhattak a csónakkal.

Az egykori francia gyarmat területét az utóbbi időben egyre gyakrabban használják az Olaszországba irányuló földközi-tengeri csempészútvonal kiindulópontjául. A lélekvesztőkön nemcsak háborús vagy politikai konfliktusok elől menekülő emberek érkeznek az eldugottabb szicíliai partokra, de nagy számban a jobb élet reményében útnak induló fiatal tunéziaiak is. Az országban ugyanis a fiatalok körében magas a munkanélküliség.

Ezek is érdekelhetik