Nemzettudat

2017.10.03. 15:24

Simicskó: év végéig ezerrel nő a tartalékos katonák száma

A honvédelmi miniszter önkéntes területvédelmi tartalékos katonák ünnepélyes eskütételén mondott beszédet Hajdúhadházon.

A 284 önkéntes katona eskütételén Simicskó István arra is emlékeztetett, hogy tartalékosaink száma már jelenleg is meghaladja az ötezret.

A tárcavezető az avatóünnepségen „a legmagasabb szintű nemzettudat megnyilvánulásaként” értékelte, ha valaki a „szülőföldünk, hazánk védelmére felesküszik, erre a nemzeti ügyre adja az életét”.

A honvédelmi miniszter megerősítette: mind a 197 járásban lesz egy-egy területvédelmi egység, a tartalékosok összlétszámát pedig 2026-ra húszezerre növelik.

Megjegyezte: két éve döntöttek arról, hogy új alapokra helyezik a tartalékos rendszert, és visszahozzák a területi elvet a tartalékos egységek szervezésében.

Felidézte, hogy 2010-ben mindössze 17 tartalékos katonája volt Magyarországnak, miközben valamennyi NATO-tagországokban, valamennyi olyan országban, amely fontosnak érzi állampolgárai biztonságát, hazájuk megvédését, jól működő tartalékos rendszert hozott létre, és szervezi ezeknek az alakulatoknak a kiképzését, munkáját.

Simicskó István arról is beszélt, hogy szeretnénk megbecsülni katonáinkat. Ennek érdekében folytatják a hivatásos és szerződéses állomány illetményének emelését, és elkészült az a haderőfejlesztési program, amely 2026-ig meghatározza a hadsereg fejlődésének fő irányát.

„A legfontosabb cél, hogy hazánkat meg tudjuk védeni minden bajtól” – tette hozzá a miniszter, megjegyezve, hogy ehhez elhivatott haderő és elhivatott tartalékos állomány kell.

Sokan úgy látják Európa és a világ jövőjét is, hogy vannak nemzetállamok, amelyek szerintük idejét múltak.

„Mi úgy látjuk, hogy nem múlt el az idő a nemzetállamok fölött, sőt úgy látjuk: a nemzetállamok és ebben Magyarország, a mi hazánk, nélkülözhetetlen és pótolhatatlan értéket jelent”

- mutatott rá Simicskó István.

Mint hozzátette: „mi a hazánk mellett szeretnénk kiállni, és megvédeni minden bajtól, ezért van szükségünk magyar honvédségre, ezért van szükségünk tartalékos állományra.

A felsorakozott katonákhoz intézve szavait a miniszter azt mondta:

”az ilyen katonákon fog múlni, hogy a félelem korát élhetjük-e meg az elkövetkező évtizedekben, vagy pedig megfelelő bátorsággal, a biztonság időszakát élhetjük meg„.

”Az önök eskütétele, az önök szolgálatvállalása Magyarország, a magyar emberek biztonságának erősítését jelenti„ – mondta Simicskó István Hajdúhadházon.

Benkő Tibor vezérezredes, a Magyar Honvédség vezérkari főnöke a hajdúhadházi gyakorlótéren rögtönzött sajtótájékoztatóján a haderőfejlesztés fontos lépései között említette a helikopterállomány teljes megújítását, a szárazföldi harcképesség, a páncéltörő eszközök, a légvédelem fejlesztését.

Az MTI érdeklődésére hozzátette: külszolgálatra több ezer kilométerre kell a katonákat szállítani, ezért még az idén elindítják a csapatszállító repülők beszerzését.

Borítókép: Simicskó István honvédelmi miniszter (k) az önkéntes területvédelmi tartalékos katonák kiképzési bemutatóján a katonák eskütétele előtt az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Vay Ádám Kiképző Bázisán Hajdúhadházon 2017. október 3-án.

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!