nem jogerős

2017.11.07. 15:19

Elítélték egy férfit, aki a vád szerint szexuális szerepjáték közben megfojtott egy nőt

A vádlott 2015. december 10-én egy szexuális szolgáltatást kínáló oldalon ismerkedett meg a sértettel, aki álnéven hirdette magát és azonnal rendelkezésre állt.

A bíróság első fokon hét év börtönre ítélte azt a férfit, aki szexuális szerepjáték közben fojtott meg egy prostituáltat a fővárosban – közölte a Budapest Környéki Törvényszék kedden az MTI-vel.

A nő 50 ezer forintot kért egy éjszakáért, amiben meg is állapodtak, azt is megbeszélték, hogy a vádlott „kikötözős szexuális szerepjátékot” szeretne játszani. A férfi lakásán úgy szeretkeztek, hogy a sértett a hasán feküdt, a keze össze volt kötözve hátul, a vádlott pedig az ágyon mögötte helyezkedett el. Majd a férfi gondolt egyet, és a nadrágszíjával közösülés közben 8-10 percen keresztül fojtogatta a nőt, egészen addig, amíg már nem adott életjelet.

Amikor a vádlott tudatára ébredt tettének, autója csomagtartójába tette az élettelen testet és a sértett összes holmiját. Utóbbiakat kiszórta az autóból, majd egy kitette a holttestet is. A férfi éjfél körül ért haza, és a történtekről senkinek sem beszélt.

A holttestet egy kamionsofőr vette észre, és közben a nő eltűnését édesanyja is bejelentette a rendőrségen.

Az ítélet nem jogerős, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!