Tanácskozás Budapesten

2017.11.23. 14:43

A térségünket érintő fenyegetésekre figyelmeztettek a NATO-konferencia előadói

A tömeges migráció és az ahhoz kapcsolódó terrorizmus, a hibrid fenyegetések, az álhírek, valamint az erősödő ukrán nacionalizmus veszélyeit hangsúlyozták a felszólalók a XXI. nemzetközi parlamenti NATO-konferencián csütörtökön Budapesten.

Hende Csaba, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke köszöntőjében kiemelte: a nemzetközi kapcsolatok rendszerét kiszámíthatatlanság, bizonytalanság jellemzi. Azt mondta: az elmúlt években az euroatlanti térséget érő fenyegetések komolyabbá és komplexebbé váltak, és az olyan veszélyek, mint a hibrid fenyegetés, a tömeges migráció és az azzal összefüggő terrorizmus a NATO-tagállamok részérül új, közös megoldásokat igényelnek.

Az Országházban „Az euroatlanti térség jelenlegi kihívásai a hibrid fenyegetéssel a középpontban” címmel megrendezett rendezvényen Hende Csaba felhívta a figyelmet: napjainkra a kibertér az egyik legjelentősebb hadszíntérré vált, amelyben az egyes országok döntéshozatali mechanizmusának megzavarásától a kritikus infrastruktúra elleni támadásig komoly károkozásra van lehetőség. Elhangzott, hogy a kiberbűnözésnek óránként 50 ezer áldozata van. Elmondta: egyes előrejelzések szerint 2020-ra 4 milliárd ember lesz online, és az ehhez kapcsolódó okoseszközök száma 76 milliárd lehet.

A NATO-konferencia résztvevői a Parlament épületében, az előadói pulpituson Hende Csabával
MTI Fotó: Illyés Tibor

Hende Csaba kitért arra is, hogy a terrorszervezetek az interneten névtelenségre támaszkodva és a modern kommunikációs eszközök révén az eddigieknél több embert, egyre több fiatalt képesek elérni, toborozni.

Az Országgyűlés alelnöke szerint mind a terrorveszély leküzdésében, mind a hibrid fenyegetések elleni fellépéshez fontos a társadalmi támogatottság. Ezért is fontos feladatként emelte ki, hogy a politikusok hangsúlyosabban vitassák meg választóikkal a biztonsági kérdéseket.

Európának tartós migrációs válságot kell kezelnie

Siklósi Péter, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért felelős helyettes államtitkára kiemelte: az elmúlt években jelentős gazdasági, demográfiai, katonai, környezeti változások történnek a világban, és mindezek nyomán a biztonsági helyzet romlik. Kiemelte:

a közösségi média az információs hadviselés hadszínterévé vált.

Mint mondta: a jövőben várhatóan emelkedik az úgynevezett bukott államok száma. Ezen felül számolni kell azzal is, hogy – korábban befagyott, illetve új – konfliktusok lehetnek a posztszovjet és a balkáni térségben is.

Siklósi Péter hangsúlyozta, hogy Magyarország nehéz helyzetben van. Egyfelől Ukrajnának tartós hibrid válságot kell kezelnie, másfelől a következő években erősödő migrációs hullám várható, Európának tartós migrációs válságot kell kezelnie.

A NATO-nak és Magyarországnak is többet kell tennie, minden veszélyhelyzetre fel kell készülnie – szögezte le Siklósi Péter.

Hazánk is részt vesz a terrorizmus elleni harcban

Ennek kapcsán Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára felidézte: a magyar kormány üdvözölte azt a döntést, hogy a NATO növelje szerepét a nemzetközi terrorizmus elleni harcban. Elmondta: ebben a harcban Magyarország is részt vesz, és emlékeztetett, hogy 2018-tól 200-ra növeli a jelenleg Irakban állomásozó erőinek létszámát, amely a jelenlegihez képest mintegy 30 százalékos növelést jelent.

Magyar Levente és Siklósi Péter a konferencián
MTI Fotó: Illyés Tibor

A KKM államtitkára is kiemelte, hogy az euroatlanti régió számos kihívással néz szembe, mint például az illegális migráció és a terrorizmus. Ezek mellett viszont Magyar Levente az Ukrajnában erősödő szélsőséges nacionalizmus jeleire hívta fel a figyelmet. Mint kifejtette: azon felül, hogy „egyre magabiztosabban” állnak ki a magyar kisebbség jogait sértő ukrán oktatási törvény mellett, az utóbbi időben a nemzeti érzelmű szélsőségesek fel is léptek a kisebbségek ellen.

Ebben az ügyben az államtitkár nemzetközi fellépést szorgalmazott, mivel – mint elmondta – ez már nem csak Magyarországot érinti, Ukrajna többi szomszédsági kapcsolatában is zavarokat okozott. Úgy vélekedett, ez különösen fontos, amikor a NATO azon dolgozik, hogy megerősítse az elrettentő védelmet keleti határain.

Hibrid konfliktusban Oroszországgal

Rasa Jukneviciene, a NATO Parlamenti Közgyűlés alelnöke a kiemelt feladatok között az álhírek, rémhírek és a propaganda terjesztése elleni fellépés hatékonyabbá tételét sürgette.

Rasa Jukneviciene és Hende Csaba a konferencián
MTI Fotó: Illyés Tibor

A hibrid hadviselés tekintetében pedig konkrétan Oroszország fenyegetését hangsúlyozta. Azt mondta: a jelenlegi biztonsági környezetben úgy kell értékelni – s Litvániában is úgy tekintik – mint a „Kreml hadviselése a Nyugat ellen”.

Rasa Jukneviciene külön kiemelte Oroszország médiát érintő intézkedéseit és a nyugati országok választásaiba való beavatkozási kísérleteit. A közgyűlés alelnöke szerint az euroatlanti közösség jelenleg is hibrid konfliktusban van a „putyini Oroszországgal”. Úgy véli, az orosz elnök az „euroatlanti biztonság meggyengítésére” fókuszál.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!