Kudarc

2017.12.28. 14:56

Martin Schulz az év legnagyobb vesztese a németek szerint

Amikor Angela Merkel egyeztetni kezd a közös kormányzásról az SPD elnökével, akkor „az óév legnagyobb vesztesei ülnek majd tárgyalóasztalhoz”.

A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöke, Martin Schulz az év legnagyobb vesztese a németek szerint – mutatta ki egy csütörtökön ismertetett felmérés.

A németek többsége szerint amikor az új év elején, január 7-én Angela Merkel és Horst Seehofer, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a testvérpárt bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke elkezdi az egyeztetéseket a közös kormányzás folytatásáról az SPD elnökével, akkor „az óév legnagyobb vesztesei ülnek majd tárgyalóasztalhoz”

- írta a Berliner Morgenpost című német lap, amelynek megbízásából a Kantar Emnid közvélemény-kutató társaság felmérést készített a német politikai vezetők 2017-es tevékenységének lakossági megítéléséről.

Kimutatták, hogy a németek elsősorban Martin Schulzot tartják az év vesztesének. Az SPD vezetőjét 2017 elején még 100 százalékos támogatottsággal választottak meg elnöknek, de vezetésével a szociáldemokraták a második világháború utáni történtük legrosszabb eredményét érték el a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson. A vereség után elhatározták, hogy ellenzékbe vonulnak, majd decemberben úgy döntöttek, hogy mégis inkább tárgyalnak a CDU/CSU-val a kormányzati szerepvállalás lehetőségéről.

A németek jellemzően úgy látják, hogy ez a mozgalmas év nem sikerült jól Martin Schulznak, több mint kétharmaduk, 67 százalékuk szerint a szociáldemokrata vezető vesztesnek számít, és csupán 23 százalék tartja nyertesnek.

Még az SPD-szavazók legnagyobb része, 47 százaléka is vesztesnek látja, és csak 43 százalék tartja nyertesnek. Azonban Martin Schulz így is megőrizte pozícióját, ami a vesztesek rangsorában a második helyen álló Horst Seehofernek nem sikerült. Mivel pártja ugyancsak története legrosszabb eredményét érte el a Bundestag-választáson, a CSU vezetője decemberben arra kényszerült, hogy bejelentse, bajor tartományi miniszterelnöki tisztségét 2018 elején átadja legfőbb vetélytársának, Markus Södernek.

Így az év végére Horst Seehofert a németek 61 százaléka vesztesnek tartja, és csak egynegyedük, 25 százalékuk szerint tartozik az év nyertesei közé.

A kancellári tisztséget 2005 óta betöltő Angela Merkel vezetésével a CDU/CSU pártszövetség sorban a negyedik Bundestag-választást nyerte meg, de 1949 óta a leggyengébb eredménnyel, a kormányalakítás pedig rekordhosszúságúra nyúlik, valószínűleg 2018 húsvétjára fejeződhet be.

A pártelnök-kancellár így a harmadik helyen végzett a vesztesek között, 53 százalék szerint negatív a 2017-es mérlege, 41 százalék szerint pedig pozítív. Azonban Martin Schulz-cal ellentétben a CDU/CSU bázisában továbbra is kedvező a megítélése, 62 százalék szerint az év nyertesei közé tartozik, és csak 33 százalék tartja vesztesnek.

A felmérés szerint az év nagy nyertese Markus Söder és a Zöldek egyik társelnöke, Cem Özdemir, akit 43, illetve 45 százalékos arányban tartanak 2017 nyertesének a németek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!