2018.01.19. 14:53
Bírósághoz fordulnak az Észak-Korea által elrabolt japánok rokonai
A japán kormány támogatja a kezdeményezést.
A Nemzetközi Büntetőbírósághoz (ICJ) fordulnak azok a japán családok, akiknek rokonait meggyőződésük szerint az észak-koreai rezsim raboltatta el – közölte az ügyükkel foglalkozó szervezet pénteken.
A legalább 100 eltűnt családtagjai a jövő héten nyújtják be „a nyomozás megindítására és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető elítélésére” vonatkozó kérvényüket a nemzetközi törvényszéknek – tette hozzá a szövetség munkatársa, Araki Kazuhiro.
A rokonokat támogató egyik szervezet szerint mintegy 470 japán eltűnéséhez volt köze Észak-Koreának. A kérvény tervezetében azt írják, hogy a foglyul ejtett emberek „nem elhanyagolható százaléka” életben lehet, de „mozgásukat szigorúan korlátozzák”.
A japán kormány támogatásáról biztosította a kezdeményezést.
Phenjan 2002-ben beismerte, hogy elraboltatott 13 japán állampolgárt, akiket arra kényszerített, hogy segítsék az észak-koreai kémeket a japán nyelv és szokások elsajátításában. Tokió szerint legalább 17 japánt ejtettek foglyul ugyanilyen célból. Egy hónappal a beismerő nyilatkozatot követően öten hazatérhettek, míg a többiekről Phenjan azt állította, hogy meghaltak.
Egy 2014-es ENSZ-jelentés szerint összesen 200 ezer külföldi állampolgár tűnt el az elmúlt évtizedekben Észak-Koreában. Többségük dél-koreai, de százával akadnak köztük libanoniak, thaiföldiek, malájok, szingapúriak, románok és franciák. Nagy részüknek 1960 és 1980 között veszett nyoma.
Észak-Korea nemrég saját állampolgárait raboltatta el Dél-Koreából és Kínából.