Pszichoszociális szolgáltatások

2018.02.26. 16:25

Az Ökumenikus Segélyszervezet segíti az iraki keresztények hazatérését

Hungary Helps Program kiemelt helyszíne az iraki Bashika városa, ahol a segélyszervezet létrehozott egy visszatelepülőket segítő központot. A központ programjának első fázisában felújítanak 30 magánházat és egy iskolát, s helyreállítják a 2500 embert ellátó vízhálózatot.

Az Ökumenikus Segélyszervezet közleménye szerint Bálint Gábor, az Ökumenikus Segélyszervezet nemzetközi programjainak vezetője sajtótájékoztatón számolt be Irakban szerzett tapasztalatairól.

Elmondta, hogy megkezdődött a Külgazdasági és Külügyminisztérium által támogatott segélyprogram gyakorlati megvalósítása.

A Hungary Helps Program keretében megvalósuló 500 millió forint értékű magyar segélyprogram fő célkitűzése, hogy az elüldözött emberek visszatelepüljenek és helyben kezdjék újra életüket.

A segélyprogram kiemelt helyszíne Bashika városa, ahol a segélyszervezet létrehozott egy visszatelepülőket segítő központot. A központ programjának első fázisában felújítanak 30 magánházat és egy iskolát, helyreállítják a 2500 embert ellátó vízhálózatot és pszichoszociális szolgáltatásokkal is segítik a visszatelepülőket.

Tájékoztatása szerint a hatvanezer lakosú Bashikába harmincezer ember már visszatért.

A városban az oktatás javarészt újraindult, de az iskolák épületei még romosak. Számos templom, egyházi épület semmisült vagy rongálódott meg súlyosan.

Több üzlet kinyitott már, de a teljes, a mindennapi megélhetést biztosító kiskereskedelem még nem állt helyre. Vannak magánházak, melyeket elkezdtek magánerőből felújítani a tulajdonosaik, de a súlyosan megrongálódott családi otthonok rendbehozatala hatalmas terhet jelent a humanitárius krízis idején mindenüket felélő családoknak – tette hozzá Bálint Gábor.

A sajtótájékoztatón Fabiny Tamás, Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke átadta az evangélikus gyülekezetek adományaiból összegyűlt 15 millió forintot az Ökumenikus Segélyszervezet képviselőinek.

A közlemény szerint Fabiny Tamás arról beszélt, hogy az evangélikus egyház az Európát elérő migrációs hullám kezdete óta igyekszik támogatni a válságövezetekben élőket a szülőföldjükön való megmaradásban. „Saját, a Közel-Keleten szerzett tapasztalataink alapján is állítjuk, hogy az ottani üldözött keresztények helytállása példa lehet a hitében gyakran sajnálatos módon megfáradt európai kereszténység számára is” – fogalmazott.

Fabiny Tamás szerint példaértékű, hogy a „magyar kormányzat kiemelt ügyként karolta fel az üldözött keresztény közösségek támogatását”, és reményét fejezte ki, hogy az európai országok egyre szélesebb köre vesz részt ebben a munkában, lehetőséget teremtve, hogy a háború után visszatérő közösségek helyben maradva kezdhessenek új életet.

Az evangélikus püspök hatékony eszköznek nevezte a helyben segítést, amely kulcsfontosságú az Európába irányuló illegális migráció megállítása szempontjából – olvasható a közleményben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!